Belföld

Eltemették Pozsgay Imrét

Szép beszédeket mondott az elnök úr, az MDF-nek az alapítója és az emberi erőforrások minisztere.

Utolsó útjára kísérték pénteken Budapesten, a Farkasréti temetőben Pozsgay Imre volt államminisztert, egyetemi tanárt, aki március 25-én, életének 83. évében hunyt el.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a bölcs, a nemzetért tevő, haláláig érdeklődő embertől, “a nemzet alázatos szolgájától” búcsúzott. Kiemelte, vannak emberek, akikben megvan a képesség és az akarat, hogy mindazt, amit tesznek, egy tágasabb horizonton szemléljék, magasabb mércével mérjék, mint a napi politikai küzdelem. Ez a magasabb mérce, mely bennünket – “az internacionalistákat leszámítva” – összeköthet, így hangzik: mi lesz a magyar nemzettel?

Budapest, 2016. április 15. Áder János köztársasági elnök, Balog Zoltán, az emberi erõforrások minisztere, Lezsák Sándor, az Országgyûlés alelnöke, Bihari Mihály, az Alkotmánybíróság korábbi elnöke, Lenkovics Barnabás, az Alkotmánybíróság elnöke és Mádl Dalma, Mádl Ferenc néhai köztársasági elnök özvegye (b-j) Pozsgay Imre ravatalánál a Farkasréti temetõben, Budapesten 2016. április 15-én. A volt államminiszter, egyetemi tanár március 25-én, életének nyolcvanharmadik évében hunyt el. MTI Fotó: Kovács Tamás
Budapest, 2016. április 15. MTI Fotó: Kovács Tamás

Lezsák Sándor, a Magyar Demokrata Fórum alapító tagja, az Országgyűlés alelnöke azt mondta, Pozsgay Imrének köszönettel tartozik minden magyar, hiszen komoly szerepe volt a békés átmenetben.

Bihari Mihály, az Alkotmánybíróság korábbi elnöke, aki csaknem fél évszázadon át a barátja volt, arról szólt a ravatalnál, a több száz gyászoló előtt: “Pozsgay Imrében volt politikai és közéleti bátorság”, merte felülbírálni fiatalkori meggyőződését, “kimondani a sokáig kimondhatatlan szavakat 1956-ról”, “értelmiségi, reformer politikus volt, a humanista demokrácia következetes híve”. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik