Belföld

Még nem indult el az 56-os emlékév, pedig már el kellett volna

Tavaly szeptemberben jelentették be, hogy  Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója kormánybiztosként koordinálja az idei 1956-os megemlékezéseket.

56 megünneplésére nem kevesebb, mint 13,5 milliárd forintot tett félre a kormány, sőt, emlékbizottságot is felállítottak, Balog Zoltán vezetésével. Az emlékév megünneplésére pályázatokat lehetett benyújtani. A 444.hu azt írja, a pályázatok megvalósítási időszaka: 2016. március 1. – 2017. április 30.  A portál megérdeklődte az Emlékbizottságnál, a beérkezett pályázatokból hánynak a megvalósítása kezdődött el.

Március 31-én megkapták a választ: „Nincs ilyen pályázat”.

Azóta azért van némi mozgolódás. Például a posta az Emlékbizottság támogatásával pályázatot ír ki az emlékév hivatalos emlékbélyegének elkészítésére, tele van a város a forradalom cigány hőseinek képeivel.

Arra a kérdésre, mire költik pontosan a 13,5 milliárdot, a portál ezt a választ kapta:

„7 és fél milliárd forintot biztosít civil szervezetek, közintézmények és önkormányzatok számára az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékeit, hőseit és áldozatait megidéző programokra kiírt pályázathoz. 4,6 milliárd forint pedig a központi programok megvalósításának fedezete”.

Azt viszont nem tudni, milyen központi programok lesznek, csak annyit, hogy a politikai protokollra helyezik a hangsúlyt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik