Belföld

Mától tényleg retteghetnek a szabályszegő autósok

véda (véda, új traffipax, sebességmérés, )
véda (véda, új traffipax, sebességmérés, )
A rendőrség mindent látó fenevadai reggel 8 órától már élesben pásztázzák az utakat.

130 mobil és 365 fix telepítésű komlex sebességmérő, mindez 134 útszakaszon – ez vár a sofőrökre kedd reggel 8 órától az utakon. A szupertraffixok már egy ideje a helyükön vannak, de eddig „szemet hunytak”.Hogy miért volt szükség a rettegett kamerákra, mit tudnak és hol futhat beléjük, mondjuk és mutatjuk:

Az Európai Unió céljai között szerepel, hogy csökkenjen a halálos balesetek száma, 2020-ig – 2010-hez képest – a felére, 2050-re pedig már inkább a nullához közelítsen. A beruházást 14,5 milliárd forintos támogatással valósították meg Magyarországon.

Az intelligens szerkezetek nem csak a gyorshajtókra vadásznak. Bírságra számíthatnak  mindazok, akik tilos jelzésen – piros lámpán és vasúti átjárón – hajtanak át a kamerával ellátott területen, akik nem csatolják be a biztonsági övet, akik nem a kötelező haladási iránynak megfelelően közlekednek, átlépik a záróvonalat, netán a buszsávot használják, ha lejárt műszakival vagy biztosítás nélkül autóznak.  A berendezések alkalmasak lesznek a forgalomszámlálásra, a körözött járművek megtalálására, a veszélyes árut szállító járművek kiszűrésére, de még a torlódások észlelésére is.

Budapesten hat új traffipaxot helyeztek el: kettőt-kettőt az M3-as és az M5-ös autópályánál, valamint az M1-es és M7-es autópálya közös szakaszánál. Borsod-Abaúj-Zemplén és Veszprém megye tíz, Zala kilenc, Fejér, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megye nyolc-nyolc új kamerát kapott. Baranya és Bács-Kiskun megyében hetet-hetet Békés, Csongrád, Heves, Somogy, Komárom-Esztergom, Tolna és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében hatot-hatot, Győr-Moson-Sopron, Vas és Nógrád megyében pedig ötöt-ötöt szereltek fel. Pest megyében négy új kamera van.

Vas, Zala, Csongrád, Tolna és Baranya megye így fest a rendőrség térképe szerint:

véda térkép

Győr-Moson-Sopron, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Jász-Nagykun Szolnok, Somogy és Veszprém megye pedig így:

véda új

Komárom-Esztergom, Fejér, Nógrád és Pest megye sem maradt ki:

szupertraffipax
Ahogy Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Bács-Kiskun, Békés megye sem:

szupertraffipax2

És mindez egyben:

szupertraffipax3

Ajánlott videó

Olvasói sztorik