Belföld

Klik: a kormány áprilisban dönt a szervezet felépítéséről

A kormány áprilisban dönt az állami intézményrendszer fenntartását végző szervezet felépítéséről, és július elsejével már egy struktúrájában és szellemiségé­ben megújult hivatal kezdi meg munkáját – nyilatkozta Pölöskei Gáborné, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) elnöke a Magyar Időknek.

A napilap pénteki számában megjelent interjúban a Klik vezetője közölte azt is, hogy az intézményfenntartó a hónap végéig rendezi az adósságait. Azt mondta, 8,6 milliárd forint értékben 90 ezer lejárt számlát fizettek ki; de a végére maradnak a nagyobb összegű számlák, amelyek közt vannak olyanok, amelyek tárgyalásokat is igényelnek, mivel nem egyértelmű a teljesítésigazolás vagy a számlán szereplő összeg.

Pölöskei Gáborné az állami fenntartás mellett érvelve az új struktúráról azt mondta, lényeges különbség lesz, hogy a költségvetés tervezésénél az iskolák kiemelkedő szerepet játszanak majd a továbbiakban, vagyis egy alulról induló tervezést szeretnének kezdeményezni. Ezenkívül a szakmai-dologi kiadások feletti rendelkezési jogot is szeretnék odaadni az iskolaigazgatóknak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik