Belföld

Völner: Ősszel mindenképp lesz népszavazás a kvótáról

Ősszel akkor is megtartható a kvótanépszavazás, ha a kérdés megjárja az összes hazai jogorvoslati fórumot - mondta Völner Pál, az igazságügyi tárca államtitkára. Szerinte a népszavazáskor legalább annyian megjelennek majd az urnáknál, mint egy átlagos országgyűlési választáson.

Ősszel akkor is megtartható a kvótanépszavazás, ha ellenzéki és más beadványok nyomán a kérdés megjárja az összes hazai jogorvoslati fórumot – mondta a Magyar Időknek az igazságügyi tárca államtitkára. Völner Pál szerint a népszavazáskor legalább annyian megjelennek majd az urnáknál, mint egy átlagos országgyűlési választáson.

Az államtitkár a Magyar Idők csütörtöki számában közöltek szerint azt mondta, a betelepítés ügyében a lakosság álláspontja alapján kell a döntéshozóknak eljárniuk, szerinte ezért is fontos, hogy kvótaügyi népszavazást kezdeményezett a magyar kormány. Azt mondta,

a kezdeményezés biztosan nem bukik el, az eljárást alapos előkészítés előzte meg.

Völner Pál beszélt arról is, hogy a kormányzat felkészült arra, ha új, Magyarországon is áthaladó útvonalakat keresnek az embercsempészek. Elmondta, ha szükséges, rövid időn belül fizikai zár épülhet akár a magyar-román határszakasz teljes hosszán, de a munkálatok anyagi terhét csak akkor vállalja fel a kormányzat, ha egyértelművé válik, hogy a kerítés kialakítása elkerülhetetlen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik