Belföld

Anyarészleggel bővül a rákospalotai nevelőintézet

terhes asszony, kismama (Array)
terhes asszony, kismama (Array)

Anya-gyermek részleggel bővül a jövőben a Rákospalotai Javítóintézet és Speciális Gyermekotthon – tudta meg a Magyar Nemzet. Az intézet sajátossága, hogy ez az egyetlen, lányok számára fenntartott intézet az országban, ezért az egész ország területéről fogadja be a fiatalkorú javítóintézeti nevelésre ítélt lányokat, illetve itt hajtják végre a lányok előzetes letartóztatását is, amennyiben a bíróság úgy rendelkezik. Az intézet megerősítette a lap értesüléseit, azonban hangsúlyozták: a munkálatok még csak előkészületi fázisban tartanak, az Emberi Erőforrások Minisztériuma pedig nem válaszolt a lap kérdéseire.

A cikk emlékeztet: a Helsinki Bizottság már 2013-as jelentésében felhívta a figyelmet arra, hogy az intézményben szükség volna az anyás elhelyezés megoldására.  Mivel a javítóintézetbe való bekerülés korhatára mindkét irányba kitolódott (12 és 21 év közöttire), valamint a büntetésként kiszabható idő is megnőtt 3 évről 4 évre, egyre nagyobb igény mutatkozhat az anyás elhelyezésre. Sok várandósan kerülnek be az intézmény falai közé, mások az eltávozás ideje alatt esnek teherbe. ám jelenleg csak engedéllyel tarthatják kapcsolatot gyermekeikkel az érintettek.

Mint írják, előzetes letartóztatásban levő kismamák kérhetik a büntetés-végrehajtási intézetbe történő áthelyezésüket, hogy a büntetés-végrehajtás tököli vagy a kecskeméti kórházában szülhessék meg gyermeküket, és ott az első időszakban – ami egy év – együtt tudjanak velük lenni. Az intézmény korábban részben alapítványi támogatással családok átmeneti otthonát – anyaotthont – működtetett, az azonban 2006-ban megszűnt.

 

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik