Belföld

Orbán tanult Piszkos Fredtől, ma mégis leparasztgyerekezték

A végén még megússza Farkas Flórián? Beszélt a kapitány, és megfenyegette az LMP szónokát.
Kapcsolódó cikkek

Az estébe nyúló azonnali kérdésekkel a vasárnapi miniszterelnöki évértékelő legvéresebb mondataira ugrottak rá a Parlamentben a képviselők.

Az egészségügy állapotára a jobbikos Lukács László György kérdezett rá, úgy vélve:

a miniszterelnök „nem érti a problémát”.

Orbán azzal válaszolt, hogy 2010-hez képest negyven százalékkal nőtt az egészségügyben a bér, a várólisták felére csökkentek, bő ötszázmilliárd forintból fejlődtek a kórházak, háromszáz kórház és rendelő újult meg, több helyen „huszonegyedik századi körülmények várják a betegeket”. Viszont: „Budapesten baj van”, ezért a fővárosban új kórház épül, s lesz három-négy új sürgősségi központ.

Amilyen az adjon isten, olyan a fogadj isten

– így Orbán, aki Lukács fejére olvasta, hogy a jobbikos képviselő cége külföldre közvetít orvosokat. Következésképpen a Jobbik egészségügyi hozzászólásait szemforgatónak minősítette. (Utóbb Lukács személyes megtámadtatása okán szót kapott, s jelezte: még politikai karrierje előtt valóban dolgozott egy orvosokat külföldre közvetítő cégben, jogi tanácsot adott, ám 2013-ban távozott a cégből.)

Schiffer András azonnalijában az USA és az EU között kötendő szabad kereskedelmi egyezmény pártolásával vádolta Orbánt, még azt is felróva neki, hogy a minap tengeren túli dicséretet kapott.

Mire a kormányfő „a politikában elhangzó dicséretek megértéséhez” a vonatkozó szakirodalom, különösen a Piszkos Fred, a kapitány című Rejtő Jenő regény örökbecsű sorait ajánlotta Schiffer figyelmébe.

A vasárnapi zárva/nyitva tartásról azonnalizott Tóbiás József, s arról, ami múlt kedden történt Nyakó képviselővel és a kopaszokkal. A szoci frakcióvezető azt kérdezte, a kormány mit tett az ügyben.

Orbán lakonikusan válaszolt: „Valószínűleg nem ugyanazt a tényt figyeljük. Azt olvasom, az MSZP a maga kérdését beadta, azt pedig befogadták.” Erre Tóbiás azzal jött, hogy a miniszterelnök „elfed egy bűncselekményt”, kérte, a Fidesz „tisztázza viszonyát a fogdmegekhez, a Fidesz alelnökéhez”. Az orbáni megkerülős viszonválasz így szólt:

A dolog lényege mégis csak azt, hogy Magyarországon népszavazást lehet kezdeményezni, és azt befogadják.

Ami pedig a múlt keddi méltatlan állapotot illeti, „az nem fogadható el”.

Vona Gábor is Orbánt célozta, tavalyi ajánlatát melegítve fel. Javasolta, álljon fel két vizsgálóbizottság. Az egyik a Fidesz által gyakran firtatott kérdést, a Jobbik és Oroszország kapcsolatát helyezné közéleti mikroszkóp alá, a másik Orbán Viktor és környezetének – „a triumvirátusnak: Habony Árpádnak, Mészáros Lőrincnek és Andy Vajnának” – gazdagodását elemezné; utóbbi bizottságot szívesen vezetné a Jobbik, tán maga Vona Gábor. „Ez egy lovagias ajánlat” – így ő.

Orbán személyeskedőre vette a reakciót:

Egyetlen dolog köti össze az ön ajánlatait, a pénz. Önt csak a pénz érdekli. Láttam ilyen politikust párat az elmúlt években, akinek a libidóját csak a pénz érinti meg… Fiatalok, érthető. Önök még abból is pénzt csinálnak, hogy orvosokat visznek ki külföldre.

A kormányfő szerint történnek furcsa dolgok a Jobbik körül.

Egyebek mellett az, hogy autószerelő, fuvarszervező és hasonló cégek írnak milliókért tanulmányokat a frakciónak.

„Nem is ló, hanem egyenesen a mamut lába lóg ki. Nem kéne először a maguk háza táján söprögetni egyet, mielőtt bennünket vádolnak?” – ez az animális kép volt hivatott pontot tenni a vita végére.

Személyeskedés személyeskedést szült Vonától:

Nem a mi képviselőnk ment Dunaújvárosba gyilkolni és bebetonozni a holttestet, nem a mi roma képviselőnk nem tud elszámolni közpénzzel,

sőt nem a Jobbik képviselőinek kopaszai mentek Nyakót gáncsolni, nem jobbikosok verekedtek össze velneszdisznóölés után.

Mire Orbán:

Nem akarok turkálni más zsebében, nem szép dolog. De nézzék meg, hogy a Kovács Béla számláján lévő pénz vajon a Jobbik pénze volt-e?

Na, ezen ellamentálhatna valaki.

Meg azon is, hogy egyetlen vádra se hangzott el cáfolat, csupán lényegében az, hogy te még nagyobb tróger vagy, haver.

Mikor rúgják ki végre Farkas Flóriánt?

– ezt a zöld Ikotity István kérdezte a kormányfőtől.

Orbán ismét szűkszavúan válaszolt: „Nincs ilyen szándékom. Úgy látom, ön utazik Farkas Flóriánra, és ez az ő pozícióit erősíti.” Mire Ikotity: „Egy mítoszt szeretnék eloszlatni, a jó vezető és a gonosz tanácsadó mítoszát.” Értsd, nem igaz, hogy Orbán jó, csak néhány súgója téríti le a helyes útról.

Nem tudom elfogadni azt a helyzetértékelést, hogy engem Farkas Flórián vitt rossz útra

– rögzítette Orbán. Majd fenyegetőre váltott: „Most megérettem, hogy önnek velem van baja.” Aztán eloldalazott arra, hogy ő már a Kádár-rendszerben is dolgozott a hazáért, a magyarokért, köztük a romákért. „Tán ezért támadnak.”

Utolsó azonnalizóként a szocik mezőgazdásza, Gőgös Zoltán parasztgyerekezte le önmagát és Orbán Viktort.

Majd azt kérdezte tőle: megműttetné-e magát egy gyorstalpalón végzett „aranyszikés” sebésszel.

Gőgösnél persze a Dormicum mögött is a föld látszik:

a politikus szerint a föld „épp olyan élő organizmus, mint az emberi test”, következésképpen bűn, ha bárki szimpla tanfolyam abszolválása után vásárolhat és művelhet termőterületet. „Ez egy szakma, ne járassa le, ne tegye tönkre a jövőnket” – rimánkodott a kormányfőnek.

Ha már mindketten falusi gyerekek vagyunk, beszéljünk egymással komolyan

– szóla Orbán lágyan. Majd jelzi, ily kedves invitálásra szívesen vált „három falusi szót”.

Az a három szó pedig arról szól, hogy politikai hecckampány gúnyolódni az aranykalászos képzésen; aki tanul, „ne ledorongoljuk, inkább bátorítsuk, ismerjük el”.

„OKJ-s orvosképzés sincs” – erre fordítja Gőgös a dialógus végét. A politikus úgy látja, alighanem alappal, hogy sokan csalnak. „Az a baj, ha nem tartanak ebédszünetet, három nap alatt elvégeznek egy négyszáz órás tanfolyamot.”

Ha három szó, ha háromszáz: elbeszéltek egymás mellett a megvárosiasodott “gyerekek”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik