Belföld

Új nagykövetséget csinálnak az MTVA volt vezetőjének

szabo-laszlo-zsolt(960x640).jpg (Array)
szabo-laszlo-zsolt(960x640).jpg (Array)
Négyszázmillió forintból alakítják ki Magyarország új-zélandi képviseletét.
Kapcsolódó cikkek

Az MTVA tavaly lemondott vezérigazgatója lesz Magyarország új-zélandi nagykövete. A wellingtoni nagykövetséget újonnan nyitják meg, 400 millió forintot költenek a kialakítására – ezt Mesterházy Attila, a parlament külügyi bizottságának MSZP-s tagja mondta el a Népszabadságnak.

A politikus, aki egyedül volt jelen a bizottság zárt ülésén az ellenzékből, nem támogatta Szabó László Zsolt kinevezését. Közölte: évente százmilliókat emészt fel az épület és az apparátus fenntartása, ezt a nagyságrendű kiadást viszont nem indokolják a politikai és kereskedelmi kapcsolatok. Magyar miniszterelnök még sosem járt Új-Zélandon, külügyminiszter is utoljára 1990-ben – mutatott rá. Szerinte Szabó László Zsolt „jutalomként” kapja a posztot.

Szabó másfél évig vezette az állami médiát, tavaly augusztusban indoklás nélkül mondott le a nehéz pénzügyi helyzetbe került MTVA éléről. 1999 és 2001 között már vezette a Magyar Televíziót, ezután az első Orbán-kormány Ausztráliába küldte, kulturális attasé volt a canberrai nagykövetségen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik