Belföld

Múltkor a tüntetőket, most a kopaszokat nem találta az MTVA

Aki az állami tévét nézi, leginkább csak azt tudhatta meg a déli és délutáni híradókból, hogy „magánszemélyek” gyorsabbak voltak a szocialistáknál.

Jövő hónapban lesz egy éve, hogy közpénz-milliárdok felhasználásával hírcsatornát csináltak az M1-ből, amely inkább a szórakoztatóiparban, mintsem a pártatlan tájékoztatásban szerzett elévülhetetlen érdemeket. Azért is képesek élőben kapcsolni például Székesfehérvárra, hogy elmondják: kolbásztöltő versenyt tartanak a jövő héten.

mtva kolbásztöltés

Ez csak azért érdekes, mert az ilyen eseményekre tartogatott hatalmas kapacitásból arra már nem futotta, hogy operatőrt küldjenek a Nemzeti Választási Irodához. Legalábbis délben és délután 5 órakor is három-négy árva állóképet mutattak a nézőknek a kedden délelőtt történtekről, miközben, fogalmazzunk úgy, nem bontották ki az igazság minden részletét. Egészen pontosan annyi derült ki, hogy MSZP-sek akartak népszavazási kezdeményezést beadni a „vasárnapi pihenőnappal” kapcsolatban, „tumultuózus jelenetek” is voltak, de magánszemélyek gyorsabbnak bizonyultak a politikusoknál.

A déli híradóban ennyiben is hagyták a történteket, 17 órakor annyival volt bővebb a híradás, hogy beszámoltak az ellenzéki reakciókról, egyszerű pártvitává leértékelve a kérdést.

Frissítés: a 18 órai híradóban már terjedelmesebb és alaposabb beszámolót sugárzott az M1, helyszíni felvételekkel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik