Belföld

Vége a kanosszának: megtarthatta székét a kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium igazgatója

iskolakezdési támogatás (Array)
iskolakezdési támogatás (Array)

Megkapta újabb öt évre szóló kinevezését Lukács Lajos, a kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium igazgatója – számol be a Népszabadság hétfői számában. A napilap interjút készített az igazgatóval, akit az önkormányzat megkísérelt eltávolítani az intézmény éléről. Az igazgató elmesélte, hogyan sikerült úgy felpaprikáznia a helyi fideszes önkormányzati képviselőket, hogy ne támogassák pályázatát.

Az ügy nyolc évre nyúlik vissza, amikor is az önkormányzat elhatározta, hogy összevonja az iskolákat. A három helyi gimnáziumra is ez a sors várt volna, azonban a Bányai közalkalmazotti tanácsa összehívta az iskolákat egy vitára, amelyre a meghívták a képviselő-testületet is. A szakmai összevonás nem valósult meg, a gazdasági viszont igen.

Már az utána következő fordulóban sem támogatták a pályázatomat, de mert nem volt másik alkalmas jelölt, egy évig megbízottként vezettem az iskolát. A megismételt pályázatomat akkor is elfogadták.

Lukács Lajos mellett, amikor érvénytelennek nyilvánították pályázatát, rengetegen álltak ki, Facebook-csoport szerveződött Megvédjük a Bányait névvel.  Az országban máshol is voltak hasonló tiltakozások, amelyek azonban jellemzően nem jártak sikerrel.  A kecskeméti eredmények mögött az igazgató szerint azok a felszólaló szülők állnak, akiknek a véleménye meghatározó a városban.

A városvezetésnek nem hiányzott, hogy a tiltakozás folytatódjék

-magyarázza az interjúban Lukács Lajos.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik