Belföld

Betörte a tanár egy diák orrát, és még a szülők kértek elnézést

A hírhedten erőszakos pedagógust senki nem jelentette fel, de végül megszűnt a munkaviszonya.

Betörte a szentendrei Ferences Gimnázium tornatanára egy diák orrát, a végén pedig még a szülők kértek bocsánatot az iskolától – írja az Index. A hírhedten erőszakos pedagógust azért kirúgták, bár senki nem jelentette fel.

A portál úgy tudja: múlt héten a testnevelő tanár ököllel ütött arcon egy nyolcadikos fiút, akinek ömleni kezdett a vér az orrából. Szülei nem fordultak a rendőrséghez, mert „hálásak az iskolának, hogy oda járhat a gyerekük”, és mások sem tettek feljelentést, pedig korábban is előfordult hasonló eset. A pedagógus tavaly például úgy vágott egy kulcscsomót az egyik diákhoz, hogy felszakította az arcát.

A tornatanár közös megegyezéssel távozott az iskolából. Az igazgató azt írta az Index megkeresésére, hogy amint tudomására jutott az eset, vizsgálatot indított, ennek idejére felfüggesztette a munkavégzés alól a tanárt, akinek most hétfőn meg is szűnt a munkaviszonya. Az intézményvezető azt írta: sajnálatát fejezte ki az eset miatt a diák szülei felé, amit ők „nem csak hogy elfogadtak, hanem ők kértek elnézést gyermekük helytelen viselkedése miatt”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik