Belföld

Gyilkos-öngyilkos rendőrnő: fültanú hallhatta, ahogy a kisfiú az életéért könyörög

Ne, ne, ne! – ezt hallotta vékony hangon a lövések előtt. A nő előre eltervezhette a tettét.

Előre kitervelte a tettét P. Bernadett, a gyermekét kivégző rendőrnő, aki öngyilkos lett. A Blikk információi szerint a tragédia napján a negyedik osztályos kisfiú mit sem sejtve szállt be anyja Opel Astrájába. Az asszony Mikikét a szokottnál előbb elhozta a suliból, fél 2-re már otthon is voltak. Alig negyedórával később pedig lelőtte őt.

Sajnos fültanúja voltam mindennek. Éppen a kapu előtt álltam, amikor kiabálásra lettem figyelmes. Egy vékonyabb hang, vagy gyereké, vagy nőé lehetett, azt kiabálta, „ne, ne, ne!”, aztán jöttek a lövések. Soha nem fogom elfelejteni

– mondta el a Blikknek a rendőrség egyik tanúja.

Míg a Blikk szerdai cikke szerint egy gazdag vállalkozó hagyta el a nőt, és ezért nyomorba került, csütörtökön már arról írnak, hogy Bernadett és újdonsült élettársa, a körzeti megbízottként dolgozó László másfél évvel ezelőtt költöztek a XVIII. kerületi csendes utca egyik házába. Bernadett előző párja lehetett jól menő vállalkozó.

A lap szerint a rendőri fizetésből nehezen jutottak egyről a kettőre. Saját erejükből szépítgették, újítgatták portájukat. A kapcsolatuk azonban nemrégiben megromlott, és Bernadett egyedül nevelte tovább fiát, F. Miklóst. Az anya szeretett volna kibékülni gyermeke apjával, aki erről hallani sem akart.

Megkérdezték ismét Végh József kriminálpszichológust is, aki ezúttal arról beszélt, hogy a rendőrök esetében nehéz a környezetének észrevenni a problémákat, mert a rendőrök igen diszkrétek:

A kétévenkénti szűrés megítélésem szerint elegendő, hiszen a rendvédelmi szervek dolgozóinak, így a rendőröknek is, indokolt esetben, lehetőségük van bármikor átesniük vizsgálaton, és konzultálni szakemberrel

– mondta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik