A következő élő közvetítés része Országszerte tüntettek a közoktatásért

A KDNP szerint a bukott baloldal uszítja a pedagógusokat

Az állami hírügynökség pedig a tüntetők összesorosozásával próbálkozott, nem túl erős érvekkel.

Sajtótájékoztatóval alapozott a délutáni tüntetésre Hollik István, a KDNP képviselője. Szerinte a kormánypártoknak a gyermekek érdeke a legfontosabb, míg a „bukott baloldal” pártpolitikai célokra használja a gyerekeket és elégedetlenséget szít közöttük.

MTI
MTI

A politikus szerint a vidéki tüntetések mögött több városban is a „bukott baloldal” képviselői állnak, és felszólította a baloldali pártokat, hogy „hagyják békén a pedagógusokat” és „ne zavarják meg a kormány kezdeményezésére az oktatásról elindult párbeszédet”.

Kedden az állami hírügynökség Soros Györggyel próbálta összemosni a tüntetőket, egy jobboldali portál cikkét idézték, mely szerint a tüntetéseket szervező egyik szervezetben benne van az a Gulyás Márton, aki korábban tagja volt a Krétakörnek, ami négy éve 35 millió forintot kapott egy Soros György által finanszírozott alapítványtól.

Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik