Belföld

Tarlós színjátékot adhatott elő az agglomerációs közlekedésről

Rogán Antal szerint már karácsony előtt megállapodtak arról, amit január elején a főpolgármester elkezdett követelni.

A főpolgármester annak ellenére kezdte követelni a kormánytól az agglomerációs közlekedés finanszírozását, hogy arról a miniszterelnökkel korábban már megállapodott – mondta el az ATV Szabad szemmel című műsorában a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter pénteken.

Rogán nem érti

Rogán Antal közölte: a találkozó 90 százalékán jelen volt, és azt konstruktívnak értékelte, mert megállapodás született arról, hogy a kormány segít a fővárosnak, és átvállalja az agglomerációs közlekedést és a HÉV-eket.

A miniszter azt mondta: ezért nem egészen érti, hogy a főpolgármester azóta miről beszél. Tarlós István ugyanis január elején, vagyis a megállapodás után állt elő azzal a követeléssel, hogy az állam vegye át az agglomerációs közlekedést.

Ekkor jelezték a főpolgármesternek, hogy a megállapodáson született döntésekről a kormány következő ülésén határoz.

Tartoznak a MÁV-nak

Az átadással kapcsolatban már csak részletkérdéseket kell lezárni, köztük pénzügyieket – mondta a miniszter, példaként említve, hogy a főváros “10 milliárdos nagyságrenddel” tartozik a MÁV-nak, mert 2010 óta a Budapest-bérletek felhasználásából származó összegeket nem egyenlítette ki.

A Rogán Antallal készült interjút csütörtökön vették fel.

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik