Belföld

Választási botrány Miskolcon: a Jobbik a rendőrséghez fordult, Kriza Ákos tagad

kriza-akos(650x433).jpg (Array)
kriza-akos(650x433).jpg (Array)

Munkáért cserébe segítette Miskolc fideszes polgármesterét az önkormányzati választásokon, az ígéretekből azonban semmi sem lett – nyilatkozta a Hír TV-nek egy nyíregyházi vállalkozó, Lakatos Miklós, aki most jogi lépéseket fontolgat. A vállalkozó állítja: ő segített Kriza Ákosnak, hogy Miskolc polgármestere lehessen. Elmondása szerint a nem hivatalos kampánystáb irányítása, és a vetélytársról készült kompromittáló fotók eljuttatása a médiának volt a feladata. Kriza Ákos szerint soha nem találkozott Lakatos Miklóssal, a nyíregyházi vállalkozó azonban így nyilatkozott a Hír TV-nek:

A Kriza úr meg, ha azt mondja, hogy hazudok, akkor magyarázza el nekem, hogy kerülhettem én el Nyíregyházáról Miskolcra, hogy mehettem be az önkormányzatba úgy, mintha ott dolgoztam volna, miért csinált velünk egy közös céget a Kovács Zsolt, a polgármester kabinetfőnök-helyettese, miért kértek tőlünk árajánlatot? Miért adták ide a kulcsokat a lakásokhoz, amiket fel kell újítani? Én erre várok választ.

Lakatos Miklós állítólag Lázár Jánosnak is írt levelet az ügyben, bizonyítékait pedig napokon belül eljuttatja a Hír TV-hez, most azt várja Orbán Viktortól, hogy ha kiderül az igazság, mondassa le Kriza Ákost.

A Jobbik szombaton a miskolci rendőr-főkapitánysághoz fordult és kezdeményezte a nyomozás megindítását. Kriza Ákos nem nyilatkozott a televíziónak, közleményében rágalomnak nevezte a vádakat.

 

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik