Belföld

Tarlós beleállt a harcba, visszaszólt Orbánnak

Tarlós és Orbán (fővárosi közgyűlés, orbán viktor, tarlós istván, )
Tarlós és Orbán (fővárosi közgyűlés, orbán viktor, tarlós istván, )
A főpolgármester azt mondja, nem szokott megfutamodni.

Tarlós István a Heti Válaszban elmagyarázza, miért fontolgatja 2019-es újraindulását, majd rátér az agglomerációs közlekedés ügyére. Továbbra is azt mondja, arra egy fillért sem adott az állam, ezt tisztázó megállapodás sem született soha.

A BKK és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által 2013-ban kötött szerződés helyzete egyértelmű: mivel agglomerációs közlekedésre a kormány egy fillért sem fordított az elmúlt években, a szerződés rendkívüli felmondással felbontható.

A főpolgármester szerint mást nem is tehetnek, hiszen nem lehet működési, költségvetési hiányuk. A kormány tavaly a helyközi közlekedésre adott úgy 24 milliárdot, hogy az egyébként is járt Budapestnek.

Ha adtak volna legalább három forintot agglomerációs közlekedésre megcímezve, akkor lehetne csűrni-csavarni a dolgot, de így nem tudom, miről vitatkozhatnának.

Tarlós visszaszólt Orbánnak

A főpolgármester azt mondja: nem tudja, hogy február 17-én megállnak-e a buszok Budapest határában, az biztos, hogy a törvény szerint a főváros nem pénzelheti az agglomerációs járatokat. Tarlós István csak utal az interjúban arra, hogy Orbán Viktor a BKV hiányzó állami támogatásáról azt mondta neki, számára “a főváros irodalmi kérdés”. Tényleg nem szokott megfutamodni.

Anyagi összefüggésen alapuló problémákat irodalmi alapon nem, csak matematikai alapon tudok kezelni.

A főpolgármester a legfrissebb Heti Válaszban felfoghatatlannak nevezi, kinek és miért éri meg ez a hercehurca, ami szerinte az egész politikai közösségüknek árt. Tarlós egyébként nem harcolni akar, hanem megegyezni. Ha hagyják. Ezt már a Népszabadságnak mondja. Meg azt is, hogy

emelni fogják a jegyárakat, és ritkítják a járatokat, ha a kormány ehhez köti a közösségi közlekedés finanszírozását, és a Fidesz meg is szavazza.

Meg azt is, hogy kedden még olyan üzenetet kapott, a kormány átveszi az agglomerációs járatokat vagy forrást biztosít az üzemeltetéshez, ezért meglepte a Népszabadság kormánykörökből származó értesülése, hogy erre Budapestnek semmi esélye. Ő már egyeztetett Seszták Miklós fejlesztési miniszterrel, akivel pénteken ül tárgyalóasztalhoz.

Ez nem is az ő csatája

Tarlós szerint ez nem az ő csatája, hanem Budapesté és a Fideszé. Nem tőle vesznek el pénzt, hanem a fővárostól. Számára fontos a politikai közössége iránti lojalitás, de a budapestiek választották meg. Nem könnyíti a megoldáskeresést az sem, hogy

Nyíradony polgármesterével kell megértetnie egy nagyváros közlekedési problémáit.

(A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedési ügyekért felelős államtitkára, Tasó László korábbi nyíradonyi polgármester. – A szerk.)

A főpolgármester szerint a kormány azért nem akarja átvenni a BKV-t, mert tisztában van azzal, hogy a cég üzemeltetése nem oldható meg annyiból, amennyit most adnak. Szerinte a mostani helyzet aligha javítja a Fidesz megítélését Budapesten.

Mint ahogy az sem teszi népszerűvé, ha Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök kijelenti, hogy szíve szerint egyetlen fillért sem adna Budapestnek fejlesztésre, illetve azt mondja, Budapest „irodalmi kérdés”.

A főpolgármester ezzel a Népszabadságnak megerősítette, hogy találkozójukon ez hangzott el. A Magyar Nemzetben némiképpen árnyalja a képet.

Tarlós bárkivel szembeszáll

A főpolgármester azt már a Magyar Nemzetnek árulja el, hogy a kormányfő munkáját támogatja, de neki is a szemébe mondta: a kormány BKV-politikájával nem ért egyet.

Minden lehetséges eszközzel szembeszállok a főváros és a BKV működéséért, ráadásul a 2014-es főpolgármesteri választás előtt maga Orbán Viktor kormányfő kért erre.

Tarlós István nem tudja, ki szivárogtatta ki a miniszterelnökkel folytatott december 21-i tárgyalásukon elhangzottakat, de szerinte a „Júdások” nem voltak pontosak (A lap szerint két fideszes volt ott a tárgyaláson: Kocsis Máté és Rogán Antal)

Nem mond le

A főpolgármesternek esze ágában sincs lemondani, ha a Fidesz akarta volna, tavaly ősz előtt félreállíthatta volna. Szerinte a Fidesz Júdásai

egyébként jól összekeverték a főváros működtetését és fejlesztését, a BKV-t a BKK-val, a dugódíjat a tarifaemeléssel és a járatritkítással.

A főpolgármester úgy látja, ha nulla forint jutna Budapest fejlesztésére, elfelejthetjük az olimpiarendezést. Mára leegyszerűsödött a kérdés az agglomerációs busz- és HÉV-járatok finanszírozására. Szerinte ha az állam nem az ő kérésére, hanem Orbán Viktor határozott ígéretére átveszi a finanszírozást, a többit a fővárosi önkormányzat már maga is megoldja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik