Belföld

Pénzügyi válságban az MTA Természettudományi Kutatóközpontja

Pénzügyi válságba került a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) alig több mint két éve átadott Természettudományi Kutatóközpontja, olvasható a Népszabadság szerdai számában.

Az akadémia honlapján megjelentekre hivatkozva azt írja a lap: a témában tartott kutatói fórumon Lovász László, az MTA elnöke azt mondta, hogy nyár óta érkeztek jelzések a pénzügyi problémákról, ezért szakértői csoportot bíztak meg a pénzügyi helyzet kivizsgálására. Az elkészült beszámoló alapján az akadémia vezetői úgy döntöttek, hogy egy 2015 végén lejáró százmillió forintos visszatérítendő támogatást átütemeznek, és további mintegy 150 milliót adnak a központnak az idei likviditási problémák kezelésére. Jövőre pedig szakmai átvilágítás után létszámcsökkentés lesz.

Emellett új pénzügyi átvilágítás is indul, amely a hiány felhalmozódásának okait szeretné kideríteni.

Lovász László úgy vélte, a 800 millió forintos hiányból a központi intézkedések 400-500 milliónyit képesek kezelni.

Nyitókép: MTI Fotó: Kovács Tamás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik