Belföld

Nem árulja el Polt, hogy indult-e rokona közbeszerzésen

A Legfőbb Ügyészség szerint nem közérdek, hogy ez kiderüljön.

Nyolcmilliárd forint értékben nyert közbeszerzéseket az Elios Zrt. az alatt az egy év alatt, amíg Orbán Viktor vejének tulajdonában volt a cég – idézte fel az RTL Híradója. Az eset nagy port kavart, az Országgyűlés ősszel módosított is a vonatkozó szabályokon, hogy a kormánytagok és közjogi méltóságok hozzátartozói ne indulhassanak a közbeszerzéseken.

A szabály egyetlen napig sem volt érvényben, decemberben ugyanis visszamenőleges hatállyal megváltoztatták. Trócsányi László igazságügyi miniszter szerint túl szigorú volt az előírás. Most már csak az azonos háztartásban élő hozzátartozók nem indulhatnak.

Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke levélben kereste fel az érintetteket, hogy megkérdezze: indult-e rokonuk közbeszerzésen. Polt Péter legfőbb ügyész a politikusnak adott válaszában azt írta: a kért adatok személyes adatnak minősülnek, így a törvény kizárja az adatszolgáltatást. Az RTL a Legfőbb Ügyészséget is megkereste: ők azt írták, szerintük nem is kell válaszolniuk a kérdésre, mert az nem tartozik a közérdekű, illetve közérdekből nyilvános adatok körébe.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik