Belföld

Csonttörésig verte, majd a kerekesszékben is bántalmazta élettársát egy gödöllői férfi

molesztálás (Array)
molesztálás (Array)

A Gödöllői Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytat kapcsolati erőszak bűntett, súlyos testi sértés bűntett kísérlet és garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt B. Andor 30 éves gödöllői lakos ellen – számol be a police.hu rendőrségi portál.

A férfi november 5-én 21 óra körül egy gödöllői áruház mögött – előzetes szóváltást követően – élettársát a földre lökte, majd a helyszínen talált faággal a bal lábát többször megütötte, a nő lába eltört. December 19-én 14 óra körül a férfi gödöllői otthonukban egy balta tompa részével egy alkalommal fejbe ütötte a sértettet, aki az ütés következtében könnyű sérülést szenvedett.

A 30 éves férfi megalapozottan gyanúsítható továbbá azzal, hogy december 21-én az élettársát a lábtörése miatt kezelésre vitte egy gödöllői egészségügyi intézménybe, ahol a kerekesszékben ülő nőt rángatni kezdte és vele szemben agresszíven lépett fel. Ekkor a sértett védelmére kelt egy, a társaságukban lévő nő, akit a gyanúsított megfenyegetett, majd egy alkalommal megütött.

A bejelentést követően B. Andort a gödöllői járőrök az egészségügyi intézmény előtt elfogták és előállították.

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik