Belföld

Ha most lenne a választás, a Fidesznek újra kétharmada lenne

Ha most vasárnap lennének az országgyűlési választások, a kormánypárt visszanyerné kétharmados többségét – mondta az M1-en pénteken a Nézőpont Intézet vezérigazgatója a legfrissebb kutatási eredményeiket ismertetve.

Mráz Ágoston Sámuel szerint igen sikeres éve volt a Fidesznek, mert miközben az év elején még “kellemetlen hónapjai voltak a kormánypártnak”, év végére 26-ról 34 százalékra emelkedett támogatottsága, míg a biztos pártválasztók körében 48 százalékon áll. Úgy értékelte, ez egy üzenet, miszerint a Fidesz támogatottsága jelenleg ott van, ahol 2014 áprilisában.

Kitért arra is, hogy az LMP sem a Nézőpont Intézet felmérése, sem a szintén a napokban megjelent Medián-elemzés szerint nem érné el az 5 százalékos parlamenti küszöböt, továbbá az MSZP 10 százalék alatt áll, a Jobbik pedig bár a tapolcai választást követően 20 százalékra erősödött, jelenleg 10 százalékra esett vissza.

Arra a kérdésre, hogy kieshet-e az MSZP a parlamentből a következő országgyűlési választáson, Mráz Ágoston Sámuel azt mondta, szerinte ez nem egyszerű kérdés, Magyarországon létezik a “termék nélküli márkahűség”, és bár “nem mutatnak életerős jegyeket a baloldali pártok”, a baloldali értékrendet választó csoport létezik, és van társadalmi közege a baloldali pártoknak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik