Belföld

A BME vezetői elhatárolódnak a nők teherbeejtésén viccelődő kancellártól

„Még nem terhesek, de ezen is tudunk segíteni, ha igény van rá, adáson kívül.” – mondta a BME kancellárja, Barta-Eke Gyula egy egyetemi tévéműsor felvételén a helyszínen lévő nőkre utalva, írta meg az mno.hu. A kancellár a Budavári Schönherz Stúdió Főzz együtt a Kancellárral! című műsorában vendégeskedett, ahol a kollégista fiúknak segítséget nyújtva olyan gyorsan elkészíthető fogásokat mutatott be, melyekkel könnyedén jó benyomást lehet tenni a nőkre egy randevún.

A máj kapcsán a műsorvezető megjegyezte, hogy sok benne a vas, ami jól jön terhesség idején, Barta-Eke azt mondta, nem tud erről, a műsorvezető pedig a helyszínen lévőktől kérdezte, hogy így van-e. A kancellár ekkor elmélkedett a fenti módon.

A BME csütörtökön közleményt adott ki, miszerint  a BME rektora, összes dékánja és rektorhelyettese elhatárolódikaz egyetem kancellárjának a “Főzz együtt a kancellárral” című műsorban elhangzott, nőkre vonatkozó lealacsonyító, elfogadhatatlan kijelentéseitől.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik