Belföld

Orvosok exodusa a Szent Imréből

Ősz óta tömegesen távoznak az ápolók és orvosok a Szent Imre Kórház akut ellátással foglalkozó osztályairól – írja az Index.

A portál szerint azért mennek el, mert állítólag nincs pénz, és így már nem tudnak felelősen gyógyítani. Pedig pénz van, csak nem adják oda a dolgozóknak. Az intézményt elhagyók helyére nem akarnak újak menni, emiatt olyanokat vezényelnek a sürgősségire, akiknek nem az a szakterületük. Az ország egyik legjobb kórházában van olyan osztály, ahova a felmondott vezető lelkiismereti alapon jár vissza, különben megállna a betegellátás. Az Index szerint a kórházak országszerte úgy orvosolják a hiányszakmákban dolgozók „bérkompenzációját”, hogy a közalkalmazotti fizetésük mellé vezetői döntés alapján munkáltatói prémiumot kapnak. A Szent Imre Kórház minden esetben a jogszabály által előírt közalkalmazotti bértábla szerinti illetményemelést adta a közalkalmazottaknak.

Néhány napja a Magyar Sürgősségi Orvostani Társaság Közhasznú Egyesület elkeseredett felhívást tett közzé. Mint írták, a beteg ellátórendszer

nap mint nap újabb tünetekkel jelzi kritikus állapotát. A tünetek bulvár szintű társadalmi megjelenítése, ezek hasonlóan felszínes magyarázata hibás diagnosztikát és idővel a gyógyítás lehetőségének elvesztését eredményezhetik.

Az egyesület szerint az akut jellegű ellátást érintő, tünetszerű események, ezek médiavisszhangja és a reflexiók társadalmi érzékenységet tükröznek. Az egyes tünetek kapcsolatának, az ok-okozati összefüggések felderítésének már régen itt lett volna az ideje.

Megfelelő elemzés és diagnózis, így oki kezelés helyett változó prioritások mentén végzünk tüneti terápiát, időszakosan rehabilitációt. Egy olyan szervezetre pazarolunk el energiát, ami jelen kórállapotában fájdalmas hatékony beavatkozás, korrekciós műtétek nélkül nem fog meggyógyulni és ezért a rendszerszinten befektetett energiának nem lesz hatékonysága, haszna.

A szakmai szervezet szerint a mostani magyar helyzet Patyomkin-falvait idézi, miközben a világ fejlett társadalmai, az EU országai a sürgősségi ellátás alapelvei mentén formálják át egészségügyi ellátórendszerüket, választ adva az artikulált társadalmi elvárásoknak és oldva a minden társadalmat érintő, gazdasági és szakmai lehetőségek közötti ellentmondást. 2015-ben Magyarországon a társadalom egészségügyi szükséglete nem prioritás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik