Belföld

A Bibó térre vezet a Göncz utca

Budaörs képviselő-testülete úgy döntött, Magyarország rendszerváltást követő első államfőjéről nevezi el a Városháza melletti utcát.

A Göncz Árpád utca a volt köztársasági elnök jó barátjáról, eszmetársáról, Bibó Istvánról elnevezett térre vezet. Az önkormányzat döntésével a nemrég elhunyt volt köztársasági elnök családja is egyetértett.

Szimbolikus erejű, hogy az új Göncz Árpád utca pont abba a térbe torkollik bele, amelyet Bibó Istvánról, a magyar politikai gondolkodás egyik legmeghatározóbb alakjáról nevezett el az önkormányzat, s hozott erről elvi döntést még 2011-ben, születésének századik évfordulója alkalmából.

Göncz Árpád és Bibó István így nemcsak életükben lehettek kitűnő barátok, eszme-, illetve politikai fogolyként cellatársak, valamint nyugszanak egy helyen az Óbudai Temetőben, hanem Budaörsön is egymás mellett emlékeztetnek rájuk a város fontos közterületei. Az utcanévtáblák elhelyezése előtt a Budakeszi Járási Hivatal Földhivatali Osztályának a folyamatban lévő telekalakítási eljárást jogerősen be kell még fejeznie.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik