Belföld

Kövér szájából a “középkor” leheletét érezte Szanyi

"Senkinek sincs joga meghatározni, mi legyen egy másik ember önmegvalósításának a csúcsa, még akkor sem, ha az illető a Fidesz politikusa."

A szocialisták EP-képviselője közleményben fejezte ki felháborodását Kövér László hétvégi beszéde miatt.

Elképesztő kijelentések hangzottak el Kövér László szájából a hétvégi Fidesz kongresszuson. Ez a középkor lehelete.

Szanyi Tibor szerint a 21. században mindenkinek saját joga eldönteni, legyen az nő vagy férfi, mit tart fontosnak az életben, milyen célokat tűz ki maga elé. Az MSZP politikusa szerint az Orbán-kormány már tanúbizonyságot tett arról, mennyire tartja fontosnak a nemek közötti egyenlőséget, hisz

már az általános iskolától kezdve azt sulykolja a gyerekekbe, hogy a fiúk és a lányok szellemi képességeikben eltérőek.

Az EP-képviselő úgy látja, egy demokratikus értékrendű kormánynak elképzelhetetlen, hogy politikai intézkedéseivel,  kijelentéseivel megszabja az állampolgárok életútját nemük, anyagi helyzetük, vallásuk vagy bármi más alapján.

Beszéde szerint Kövér László nem így gondolja.

Ez egyrészt ijesztő, mert egy Orwell által megjósolt társadalmat vizionál, másrészt érthetetlen, mert számos fideszes vezető családtagja, “így felesége is igen aktív az üzleti életben, mondhatni, a férje lopása által jutott el az önmegvalósítása csúcsára” – írta.

Kövér László téved mikor azt mondja, hogy a gender kérdéssel való foglalkozásban és a nemek közötti egyenlőségre való törekvés gyűlöletkeltő. Éppen ellenkezőleg, annak az övéhez hasonló, a középkor szellemiségét idéző kijelentések és az Orbán kormány felelős politikájának teljes hiánya a forrásai.

Az EP-képviselő a házelnök megnyilvánulása alapján teljesen érthetetlennek tartja, hogy miként kerülhettek nők a Fidesz politikusai közé.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik