Belföld

Omega-botrány: Kóbor János áll a jogvita elé

kobor-janos-felcsuton(960x640).jpg (Array)
kobor-janos-felcsuton(960x640).jpg (Array)
"Lejárató kampányt indított ellenünk. Mintha közéleti szereplésekre vágyna" - ezek Kóbor János szavai Mihály Tamás basszusgitáros közösségi oldalon közzétett levele kapcsán. De mi is ez az egész balhé az Omega körül?

Ahogy már mi is beszámoltunk róla, Mihály Tamás, az Omega egykori basszusgitárosa Facebook-oldalán dühöngött Kóbor János MTI-nek adott nyilatkozata miatt, mert szerinte a frontember hazudott azzal az állítással, hogy ő a kilencvenes évektől nem vett részt a közös munkában. A gitáros többek közt hitelrontás miatt akár jogi útra is terelné az ügyet.

Kóbor János a Borsnak reagált Mihály kifakadására.

“Természetesen olvastam a levelet. A viselkedésével csak lejáratja az Omegát! Nyugodt szívvel állok a per elé! Ő kijelentette, nem szeretne minden koncerten játszani, neki ez már sok, és ezt anyagilag is megengedheti magának. Szerintem a sértettség beszél belőle, mert a hajó nélküle is megy tovább. Én is perelhetném, hisz ki­adott egy könyvet, melyben durva dolgokat állít.(…)

Ettől függetlenül, ha felhívna, bármikor visszajöhetne. Úgy érzem, neki lenne kötelessége jelentkezni. Az ominózus CD-n pedig azok nevei szerepelnek, akik a stúdióban feljátszották a zenéket, és ezt jeleztük is. Hozott nekem kottákat előtte? Nem! Ez egy csapat, a technikusoktól kezdve a zenészekig, amit mozgásban, működésben kell tartani. Sokan csak ebből élnek. Épp ezért én nem is gondolkodom abban, hogy abbahagyom, hisz nem tehetem meg a társaimmal” – mondta el a lapnak a zenész.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik