Belföld

Az MTI szerencsére megvédi Habony Árpád személyiségi jogait

A bíróság egyszer már döntött a miniszterelnöki tanács közszereplőségéről, az állami hírügynökséghez úgy látszik, ez még nem jutott el.

A DK szerette volna kiadni az MTI-n keresztül is a keddi habonyárpádos közleményét, a „Miből jár egy feltételezett ibizai drogdiszkóba Orbán tanácsadója” című remekművet, de az állami hírügynökség megtagadta a közzétételt.

Az Országos Sajtószolgálat 14.3-as pontjára hivatkoztak, amely azt mondja ki, hogy a közlemény „nem járhat mások személyhez fűződő jogainak sérelmével, különös tekintettel a közszereplőnek nem minősülő személyek személyiségi jogaira”.

Csakhogy szeptemberben a Fővárosi Törvényszék már kimondta, hogy a miniszterelnök tanácsadója közszereplőnek minősül és elutasította Habony keresetét, amit azért adott be, mert szerepelt az Index videójában, amint kilép Gattyán György azóta megszűnt Andrássy úti luxusáruházának kapuján. Az Index akkor arra hivatkozott, hogy Habony életvitele nincs összhangban a látható jövedelmével, ami közéleti vitára ad okot.

Aki lemaradt volna róla: kedden délelőtt napvilágot látott egy nem éppen olcsó ibizai klub promóvideója, melyben hogy, hogy nem, maga Habony Árpád bukkan fel, és szemmel láthatóan meg van fázva. Vagy ilyesmi.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik