Belföld

Bodnár: a Fidesz állampártként működik

A Századvég-ügy és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) működése pontosan kifejezi az Orbán-rendszer lényegét - fogalmazott a Liberálisok ügyvivője.

Bodnár Zoltán a Liberális Magyarországért Alapítvány szervezésében tartott szegedi előadása előtt újságíróknak kifejtette: “a Fidesz állampártként működik, és pártállamként működteti az országot”. “A Fidesz úgy gondolja, az állam ő maga, a Századvég pedig nem más, mint a Fidesz háttérintézménye” – tette hozzá.

A Társaság a Szabadságjogokért által vitt per, amelyben a közelmúltban kúriai döntés született, és elrendelte a Századvég által készített tanulmányok kiadását, még 2010-ig nyúlik vissza. Az eljárás során a megrendelő Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a többi közt a szerzői jogok védelmére hivatkozva tagadta meg a nyilvánosságra hozatalt, noha a magyar szerző jog soha nem korlátozta a közpénzből készült szellemi termékek megismerhetőségét – közölte az ügyvivő.

Bodnár Zoltán szerint a “Századvég-lobbi” erejét mutatja, hogy “szószegésbe kényszerítették” a Miniszterelnökséget vezető minisztert. Júliusban a jogerős döntés alapján Lázár János azt mondta, kiadják a tanulmányokat, az utolsó pillanatban mégis inkább felülvizsgálati kérelemmel fordultak a Kúriához. Az ügy jó jelzi, hogyan fonódik össze oly mértékben a Fidesz és az állam, hogy a legkisebb figyelmet sem fordítják a formalitások betartására – hangsúlyozta a politikus.

Az MNB működésére kitérve kijelentette, hogy a jegybank egészen példátlan költekezést folytat, amely nincs összhangban a jogszabályokkal és előírt feladataival. Az MNB 2014-es eredménye lényegében a forintgyengülésből következett csak. Ez az az összeg, amelyet alapítványai létrehozására fölhasznált – a 250 milliárd forintos összeg megközelíti a teljes magyar felsőoktatásnak jutó költségvetési támogatás nagyságát – mondta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik