Belföld

Korrupció miatt került előzetesbe hat záhonyi határrendész – marad valaki az ukrán határon?

Hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt újabb hat záhonyi határrendész előzetes letartóztatást rendelte el szerdán a Debreceni Törvényszék katonai tanácsa.

A Központi Nyomozó Főügyészség indítványára a törvényszék katonai nyomozási bírája hat gyanúsított előzetes letartóztatását rendelte el egy hónapra, a bíróság döntése ellen valamennyi gyanúsított fellebbezett – közölte a bíróság sajtótitkára, Szajkó Márta.

Megalapozott a gyanú, hogy szolgálati helyükön, a szolgálattal összefüggésben szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követtek el, továbbá a bíróság szerint megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsítottak szabadlábon hagyásuk esetén tárgyi bizonyítékok megsemmisítésével, elrejtésével, tanúk befolyásolásával megnehezítenék a bizonyítást, illetve fennáll a bűnismétlés veszélye.

Októberben már húsz határrendészt helyezett előzetes letartóztatásba a bíróság korrupció vádjával.

A rendőrök ügyével kapcsolatban Nagy Andrea, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője hétfői őrizetbe vételükkor elmondta: a gyanú szerint a záhonyi határrendészeti kirendeltségen szolgálatot teljesítő rendőrök az odaérkező járművek utasaitól, illetve vezetőitől rendszeresen pénzt fogadtak el azért, hogy kisebb-nagyobb szabálytalanságok felett szemet hunyjanak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik