Belföld
Christmas Snow globe Snowflake with Snowfall on Blue Background

Elkezdett havazni Budapesten

24.hu
24.hu

2015. 11. 28. 09:48

A lajk.startlap.hu cikke szerint “az eső lassan havas esőbe, majd egyre nagyobb hópelyhekre vált a XVII. kerületben”, és közben a IV. kerülteben is hópelyhek kezdtek el szállingózni az égből. Az Időkép beszámolója szerint szombat reggel a Duna vonalában, illetve attól nyugatra többfelé havazott, és a lap budapesti olvasói is havazásokról számoltak be szerte a városban.

Az OMSZ előrejelzése szerint Szombaton a Nyugat-Dunántúlon szakadozott lesz a felhőzet, több-kevesebb napsütéssel. A Dunától keletre erősen felhős idő várható, több helyen esővel. Az északnyugati szél megélénkül, a Dunántúli-középhegység területén és a főváros térségében meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +2, -4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 7 fok között alakul.

Vasárnap keleten is felszakadozik a felhőzet, hosszabb-rövidebb időre mindenütt kisüt a nap, de délután nyugat felől egyre több felhő érkezik. Napközben csapadék nem valószínű, de hajnalban északkeleten vegyes halmazállapotú gyenge csapadék, estefelé pedig északnyugaton kisebb eső lehet. Az északnyugati, nyugati szél megélénkül, helyenként meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +2, -2, a legmagasabb nappali hőmérséklet 4, 9 fok között alakul.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Németh Sándor: Előfordult, hogy a szocialisták zsaroltak

Kommentek

Szigetvár, 2016. szeptember 7.
Vass Péter, Szigetvár polgármestere köszönti az ünnepségsorozatra érkező Áder János köztársasági elnököt a szigetvári polgármesteri hivatal előtt 2016. szeptember 7-én, a Zrínyi-emlékévben.
MTI Fotó: Sóki Tamás
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.