Belföld

Kiderült: Batthyányt gondozza a kormány, nem a nácikat

Nem túl részletgazdag, ámde a lényeget azért érintő választ kaptunk a Miniszterelnökségtől arra, pontosan mely egykori magyar kormányfők sírját készül felújítani a kormány 150 millió forintból.

A Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes által jegyzett határozat a Magyar Közlönyben nagyon szűkszavú, az érintettek körét csupán ennyiben határozza meg: “az 1848-1947 között hivatalban lévő miniszterelnökök”.

Csütörtökön írtunk arról, hogy bár reméljük, nem ez a szándék, de ennyi információból arra következtethetünk, nyilas, kommunista bűnösök emléke is megújul majd. A részletek itt: Nácik sírját ápolja a magyar kormány – csak tévedés lehet.

Nincs szó háborús bűnösökről

Kérdéseinkkel megkerestük a Miniszterelnökséget, most érkezett meg a válasz. Ebben egyrészt hivatkoznak Lázár János csütörtöki kormányinfón elmondott szavaira, amivel egyébként mi is rögtön frissítettük fenti cikkünket.

“A kormány egyetlen egy háborús bűnösnek a sírját nem kutatja fel és nem állít nekik emléket.”

Az említett 150 millió forint a nemzeti sírkert részeként védett miniszterelnöki sírok felújítására szolgál. És ez a lényeg.

No meg az, hogy a nemzeti sírkertnek “nem részei azon miniszterelnökök sírhelyei, akiket háborús bűnösként végeztek ki , a kormányhatározat ezen sírok rekonstrukciójára nem vonatkozik”. Vagyis a deportálások, terror és az ország kivéreztetésének felelősei maradnak a történelem szemétdombján.

Batthyány-mauzóleum a Fiumei úti nemzeti sírkertben MTVA/Jászai Csaba
Batthyány-mauzóleum a Fiumei úti nemzeti sírkertben MTVA/Jászai Csaba

Batthyánynak 120 millió

A nemzeti sírkert nem “egyetlen temető”, hanem egy, az egész országot lefedő fogalom: Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság (NEKB) által annak minősített temető, hősi temető, hősi temetési hely vagy temetkezési, kegyeleti emlékhely, temetési helyek összessége.

A 150 millió forint legnagyobb részét egyébként a Batthyány-mauzóleum felújítására költik majd. A síremlék ugyanis vizesedik, a szigetelési, csapadékvíz-elvezetési, szellőztetési rendszer kiépítését is magába foglaló felújítás az előzetes számítások szerint 120 millió forintba fog kerülni – áll még a Miniszterelnökségi Sajtóiroda válaszában.

Innentől kezdve pedig történelmünk nagyjai iránt érzett tiszteletünknél fogva csakis helyeselni tudjuk, hogy felújítások folytatódni fognak “más, a történelemben szerepet játszó személyek tekintetében is, mert a templomok és a temetők állapotát illetően bőségesen van teendőnk”. Bizony, van.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik