Belföld

A fagyállós gazdát elítélő bíró döntött a szigetszentmiklósi szülők ügyében is

Még mindig nem hiszi el az ítéletet az a gazda, akit első fokon hét év letöltendő börtönbüntetésre ítéltek, mivel fagyállót tett meggyborába – számol be a Bors. A lapnak dr. Molnár Iván, a gazda jogi képviselője nyilatkozott, aki elmondta: ügyfele reménykedik benne, hogy másodfokon megváltozik a tényállás és a minősítés, így felfüggesztett börtönt kap.

A napilap kiszúrta, hogy a bírói tanácsot vezető Szegedi Gyöngyvérnek nem ez az első olyan ítélete, amelyet a közvélemény jelentős része megkérdőjelez. Ő volt az, aki ítéletet hozott a szigetszentmiklósi gyermekeiket bántalmazó szülők ügyében. Ahogyan korábban beszámoltunk róla, a vádban elképesztő kínzások, például fekáliaetetés és szexuális szerepeltek, ezek javarészt megdőltek, vagy épp az ügyészség hagyta ki végül a vádpontok közül. A bírónő kiskorú veszélyeztetése miatt ítélte el a szülőket. Az elítéltek két évet kaptak, amit addigra letöltöttek az előzetes letartóztatásban, így szabadon távozhattak. Szegedi Gyöngyvér hozott ítéletet az ötéves kifiáz fakanállal és szíjjal agyonverő dunaharaszti férfi ügyében is. 2012-ben a vádban szereplő emberölést halált okozó súlyos testi sértésre enyhítette, az apa így 5 évet kapott.

Vajtai Pál Gyula: „Nem akartam, hogy bárki meghaljon”

A fagyállós gazdaként ismert Vajtai Pál Gyula a Blikknek adott interjújában arról beszélt: nem akart megölni senkit, csak védte a tulajdonát, mert a törvény nem védte meg őt a bűnözőktől. „

Pár évvel ezelőtt, a kisfiam születésnapján vitték el a fűnyírót és a láncfűrészt. A rendőrségen azt mondták, be kellett volna zárni a szerszámokat, nem elég a kertkapu. Nem lett meg a tettes

– panaszkodott a lapnak az elsőfokon 7 év szabadságvesztésre ítélt gazda, akinek később horgászbotjait is ellopták, a rendőrség ezeket sem tudta előkeríteni. Két éve kezdték el dézsmálni meggyborát, ez vezetett a végzetes októberi éjszakához. Vajtai elmondása szerint senkit sem akart megölni, csupán annyi volt a célja, hogy a tolvajoknak hasmenésük legyen, kórházba kerüljenek és „derüljön ki az igazság.” Mint mondta, ha tehetné, visszaforgatná az idő kerekét és másképp cselekedne. A férfi a nyúlketrecre magasfeszültségre figyelmeztető táblát rakott, hátha elijeszti a tolvajokat.

Járom az országot, és látom, hogy a kiskertekben nem termelnek zöldséget, krumplit az emberek, mert csak ellopnák

– mondta el a lapnak Vajtai Pál.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik