Belföld

Négy és fél kiló kokainnal bukott le a spanyol férfi Ferihegyen

A külföldi drogcsempész hamarosan bíróság elé áll, akár 15 évet is kaphat.

Különösen jelentős mennyiségű kábítószer birtoklásának bűntette miatt emelt vádat az ügyészség egy spanyol férfival szemben, aki csaknem 4,5 kilogramm kokaint csempészett Magyarországra még tavasszal. A külföldi előzetes letartóztatásban várja a tárgyalást.

A vádirat szerint, a 46 éves spanyol férfi 2015 februárja előtt Malagában ismerkedett meg egy emberrel, akinek a kilétére a mai napig nem derült fény. Ő vette rá arra az egyébként nehéz körülmények között élő vádlottat, hogy ötezer euróért Dél-Amerikából kokaint csempésszen Európába.

A férfi először Hollandiába utazott, ahol megkapta a szükséges instrukciókat, a repülőjegyét és pénzt a költségeire, majd továbbutazott Brazíliába. A megadott helyen és időben – egy hátizsák hátfalában és egy kisméretű bőrönd oldalfalában elrejtve – a további bűntársaktól átvette a csaknem 4,5 kilogrammnyi drogot, amivel március elsején – Dubai érintésével – Budapestre érkezett.  A megállapodás szerint itt a megbízója telefonon látta volna el további utasításokkal, de pechjére a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér zöldfolyosóján a NAV emberei átvizsgálták a csomagjait.

Ha bűnösnek találják, öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik