Belföld

Napi 441 forint – ennyi jut enni

A kormányoldal szerint nyilván a KSH számai is csak egy újabb ellenzéki kampány részei, véli az LMP.

Az LMP társelnöke a KSH legfrissebb adataiból idézte, hogy 2015 első felében az élelmiszerekre fordított, egy főre jutó kiadás átlagban 19 ezer forint volt havonta. Az adatok lesújtóak, 2015 első félévében a magyar lakosság egy főre jutó összes kiadása 72 214 forint volt egy hónapra vetítve, aminek 27 százalékát költötték élelmiszerre. A legalsó jövedelmi ötödbe tartozók adatai még szomorúbbak – emlékeztet az ellenzéki politikus. A népesség legszegényebb 20 százalékának egy főre jutó összkiadása 41 022 forint volt havi szinten. Ennek egyharmadát költötték élelmiszerre.

Egy főre tehát átlagosan 633 forint jut naponta élelmiszerre, a legszegényebb 20 százaléknál pedig 441 forint.

Ezeket a problémákat nevezte Harrach Péter kormánypárti képviselőtársaival közösen ellenzéki kampánynak, és ez az, aminek megoldását tegnap leszavazták – emlékeztetett Szél Bernadett. Az LMP társelnöke szerint itt lenne az ideje, hogy a kormányoldal ne az ellenzékkel harcoljon, hanem az ország legsúlyosabb problémáival, így azzal, hogy a magyar emberek millióinak nincs olyan munkája, amiből el tudná tartani magát és családját.

 

 

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.