Belföld

A Legfőbb Ügyészség átveszi a halálfurgon ügyét

Az osztrák hatóságok még októberben közölték, hogy átadják a 71 bevándorló halálával járó tragédia eljárásának lefolytatását, most a magyar nyomozást is kiterjesztik.

Átveszik a magyar hatóságok Ausztriától az A4-es autópályán történt ügyet – közölte a Legfőbb Ügyészség szerdán az MTI-vel. Az ügyészség még október 22-én közölte, hogy az Osztrák Köztársaság Szövetségi Igazságügyi Minisztériuma hivatalos megkeresés formájában ajánlotta fel a bűncselekmény ügyében a büntetőeljárás lefolytatásának átadását.

A Legfőbb Ügyészség a felajánlást elfogadta, és a Bács-Kiskun Megyei Főügyészséget arra hívta fel, hogy a Magyarországon már folyamatban lévő nyomozást terjessze ki azokra a tényekre is, amelyeket az Osztrák Köztársaság hatóságai állapítottak meg – írták.

Az A4-es autópályán augusztus 27-én találták meg azt a hűtőkocsit, amelyben embercsempészek megbízásából 71 menekültet szállítottak összezsúfolva a magyar-szerb határról Magyarországon át Ausztriába.

Az orvosszakértői vizsgálat eredményei szerint az áldozatoknál oxigénhiányos állapot lépett fel, és már a magyarországi útszakaszon megfulladtak. A tragédia áldozatai között 59 férfi, 8 nő és 4 gyermek volt.

A menekültek feltehetően Szíriából, Irakból és Afganisztánból indultak Európába. A szakértők már a halottak több mint felét azonosították, a vizsgálat azonban még nem fejeződött be.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik