Belföld

Budapesten akart tanulni, elutasították a pakisztáni férfit

A tanulmányi eredményeit és tartózkodásának fedezetét is kifogásolták.

Elutasították egy pakisztáni állampolgár diákvízum-kérelmét, mert „kifejezetten gyenge eredményekkel érettségizett, különösen azokból a tárgyakból, amelyek az üzleti tanulmányok alapját képezik” – írja a Népszabadság. Faroogi Hudasski Ahmad a Wekerle Sándor Üzleti Főiskola kereskedelmi és marketing képzésére jelentkezett, a bevándorlási hivatal viszont határozatában azt írta: nem látja a kérelmező szándékának komolyságát és a továbbtanulás sikerének lehetőségét.

Az intézmény egy egyéves előkészítő kurzust írt elő a férfinak, ha azon megfelel, akkor az intézmény részéről elkezdhetné tanulmányait. A hivatal azonban ehhez sem járult hozzá, pedig ez szinte a rendszerváltás óta bevett gyakorlat.

A lap emlékeztet: vannak intézmények, akik bárkit felvesznek, ha fizet. Van azonban olyan felsőoktatási intézmény, ahol a nem uniós országokból származó jelentkezőknek ötöde nem kezdheti meg tanulmányait vízumproblémák miatt. Ezen a területen versenytársunk Olaszország és Észtország, ahol drágábbak ugyan a képzések, de könnyebb a tartózkodási engedély megszerzése is.

A pakisztáni férfi esetében a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal a magyarországi tartózkodás fedezetét sem látta egyértelműen. A fiú nagybátyja ugyanakkor igazolta, hogy biztosítja a szükséges pénzt – a hatályos szabályozás ugyanakkor azt írja elő, hogy a harmadik országbeli kérelmező tandíját kizárólag családtagok fizethetik és a nagybácsi nem számít annak. Az óvatosság magyarázata, hogy a terrorfenyegetettség miatt nem árt tudni, kinek a pénzén tanul nálunk egy pakisztáni fiatal, de a BÁH nem árult el részleteket. A határozatban egyébként vétettek hibákat is: hol pakisztániként, hol nigériaiként emlegetik Ahmadot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik