Belföld

Rékasi balesete – Újabb rendőrségi felhívás az ügyben

Még mindig szemtanúkat keresnek Rékasi Károly balesete ügyében. Szeptember 22-én már közzétettek egy felhívást emiatt, szerdán ismét kikerült egy az oldalukra.

A rendőrség ezúttal is emlékeztet: a baleset június 30-án, 12 óra 35 perc körül történt Budapesten.”Egy szürke színű személygépkocsi a Budapest XXII., Háros utca és Gyöngyszem utca kereszteződésében balra kanyarodáskor összeütközött egy szürke színű motorkerékpárral.  A baleset során a motor vezetője 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett” – írják. Mint ismert, a színészt a történtek után intenzív osztályon ápolták.

Az ügyben közúti baleset gondatlan okozása miatt folyik eljárás. A lap azt írja, ilyen esetekben nehéz megállapítani a felelősséget. A színésszel karambolozó autós korábban a Borsnak azt mondta, éppen balra akart fordulni a Háros utcáról a Gyöngyszem utcába, indexelt, de a mögötte haladó motoros ezt valószínűleg nem figyelte.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztálya kéri, hogy aki a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a 1143 Budapest, Hungária krt. 149. szám alatt, hívja a 06 (20) 369-2160 telefonszámot, vagy névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú” zöldszámon (hétfő-csütörtök: 8-16, péntek: 8-13), a 107-es vagy a 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik