Belföld

Ollóval támadt a mentősöknek segítő rendőrökre a borsodi nő

24.hu
24.hu

2015. 10. 13. 10:21

Felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt folyik nyomozás azzal az 52 éves nővel szemben, aki szeptember végén, mezőkövesdi otthonában rendőrökre támadt. Az asszony – tekintettel az egészségügyi állapotára – szabadlábon védekezhet.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség keddi tájékoztatása szerint az 52 éves asszonyt a mentők – orvosi beutaló alapján – egy kórház pszichiátriai osztályára akarták vinni, ő azonban nem akart menni, ellenállt. Emiatt rendőri segítséget kértek. Amikor az egyenruhások megérkeztek, a nő egy fotelban ült, láthatóan ittas és zavart volt. Felszólították, hogy üljön be a mentőautóba, hiába. Közölte, hogy nem megy sehová, majd hirtelen felugrott, mindkét kezében egy-egy ollót tartva: az egyikkel szúrni próbált, a másikkal pedig kaszáló mozdulatot tett. A támadást mindkét rendőrnek sikerült hárítania, így nem esett bajuk.

Ezután földre vitték és megbilincselték az asszonyt, majd a mentők – rendőri kísérettel – kórházba vitték. “Elkövetéskori elmeállapotának tisztázása a
nyomozás feladata” – fűzik hozzá.

 

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.