Belföld

Veréssel fenyegette az anya a bőcsi tanárnőt

24.hu
24.hu

2015. 10. 12. 10:54

A 30 éves nő az iskola előtt ordítozott és ütötte az ablakot. A gyerekek megijedtek.

Garázdaság vétsége miatt emelt vádat az ügyészség egy bőcsi kisdiák anyja ellen, miután megfenyegette gyermeke tanárát tavaly novemberben. A magából kikelő szülővel szemben pénzbüntetés kiszabását indítványozták.

A vádirat szerint a 30 éves anya a délutáni órákban jelent meg a bőcsi általános iskolánál, majd ütni kezdte az egyik terem ablakát. Közben ordibált, szitkozódott, és veréssel fenyegette a napközis foglalkozást tartó pedagógust. Azért volt dühös, mert szerinte a tanítónő bántalmazta első osztályos gyermekét.

A pedagógus kinyitotta az ablakot és felszólította a szülőt, hogy hagyja abba, amit csinál, mert a gyerekek nagyon megijedtek. Az anya azonban nem állt le, újabb trágár szavakkal illette a tanárnőt, és azt mondta neki, hogy az utcán megvárja. Közben kívülről nyomta az ablakot, hogy a pedagógus ne tudja bezárni azt – tájékoztatott a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség hétfőn.

Az anya hamarosan bíróság elé áll.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.