Belföld

Három embert vertek össze a fiatal dorogi rablók

A dorogi nyomozók hat óra alatt elfogták azt az öt helybélit, akik – a jelenlegi adatok szerint – szombaton rátámadtak három emberre és egyiküket ki is rabolták.

A rendőrök elsőként egy 19 éves fiút állították elő. Ő a rendőrök szerint a dorogi szakrendelő mögött, később pedig egy épületben bántalmazta az érintetteket. Még tartott a kihallgatása, amikor a helyi rendőrök sorra elfogták és előállították társait. Ők szintén bevallották, hogy a ház ajtaját erőszakkal betörték, majd ahol érték, ütötték a három férfit. Távozáskor egyiküktől elvették a mobiltelefonját és a pénzét.

A rendőrök a 15, a 16 és a 17 éves tinédzser ellen is eljárást indítottak csoportosan elkövetett rablás, magánlaksértés és kétrendbeli súlyos testi sértés büntette miatt. Az egyenruhások kezdeményezik a négy gyanúsított előzetes letartóztatását – derült ki a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság hétfői tájékoztatásából.

dorogi rablásFotó: police.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik