Belföld

Figyelmeztetést adtak ki a sűrű köd miatt

Erősen lecsökken a látótávolság délelőtt az országban, a héten pedig a maximumok 20 fok környékén alakulnak, a minimumok pedig várhatóan nem csúsznak 5 fok alá.

Csak Győr-Moson-Sopron és Vas megyében nem várható veszélyes köd az országban. Amúgy az összes többi területen elsőfokú figyelmeztetés van érvényben. A látástávolság pár száz méterre csökkent.

A hétfő éjjel képződő sűrű köd kedden a déli órákra jellemzően megszűnik vagy jelentősen ritkul.

Napközben eleinte többnyire erősen felhős, párás, helyenként ködös idő várható, majd főként az Alföldön és az Északi-középhegység térségében szakadozik, a Dunántúlon pedig délutántól megvastagszik a felhőzet. Kezdetben néhol előfordul szitálás, majd késő délutántól nyugaton elszórtan számítani lehet esőre, záporra. Az ország nagy részén mérsékelt marad a légmozgás, a Kisalföldön többfelé megélénkül a délkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között alakul. Késő este 12, 17 fok valószínű – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.

MTI / Varga György
MTI / Varga György

Szerdán nagyrészt erősen felhős vagy borult idő várható, de az ország északkeleti harmadában lesznek napos körzetek is. Elsősorban a Dunántúlon valószínű eső, zápor. Az északkeleti szél több helyen megélénkül, az Észak-Alföldön olykor meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9 és 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között alakul, északkeleten lesz az enyhébb idő.

Csütörtökön többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, csupán északkeleten lehetnek helyenként még kevésbé felhős részek. Több helyen eshet az eső, záporeső. Az északkeleti szél kezdetben néhol megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 19 fok között várható.

Pénteken erősen felhős lesz az ég, szórványosan számíthatunk kisebb esőre, záporra. Helyenként megélénkül a délnyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik