Belföld

A TEK „nem azért volt, hogy kérdezzen, hanem azért, hogy verjen”

Újságírók szólaltak meg, akik ott voltak a frontvonalban a röszkei balhé idején.

Legalább nyolc újságírót megvertek és hármat előállítottak a Terrorelhárítási Központ munkatársai szeptember 16-án, amikor menekültekkel csaptak össze Röszkénél. Az Átlátszónak megszólaló, bántalmazott újságírók szerint a TEK-esek számára világos volt, hogy munkájukat végezni mentek a helyszínre, de a TEK „nem azért volt, hogy kérdezzen, hanem azért, hogy verjen”.

A balhé akkor tört ki, amikor a menekültek kísérletet tettek a határt védő kapu áttörésére. A legtöbben békésen tiltakoztak, de egy kisebb csoport köveket és vizespalackokat dobált a kerítés felett a magyar rendőrökre – írja a portál. A rendőrök könnygázzal, paprikaspray-vel és vízágyúval válaszoltak. Beck Tímea, a szlovák Denník N fotóriportere azt mondta: egy ponton a rendőrök elkezdtek visszahúzódni a kerítéstől, a menekültek valahogy kinyitották a kaput. Erre sokan azt hitték, hogy a magyar hatóságok beengedik őket az országba, ezért elindultak a határ magyar oldala felé. Több tucatnyi újságíró is követte a sokaságot, majd a TEK jelen lévő egységei elkezdték a menekülteket visszanyomni.

„Ártatlan embereket emeltek ki, és vertek szarrá”

Warren Richardson ausztrál fotós azt mondta: a TEK-esek támadása idején még mindig a magyar-szerb határ közötti „senki földjén” állhattak. Világosan látszott a sajtós kártyája és az öltözékén is szembetűnő volt, hogy mi a feladata. „A semmiből egy kéz jelent meg a szemem előtt, amint megragadta a torkomat. A TEK-es gumibottal megütött, a földre terített, majd fejberúgott négyszer” – mondta Richardson. „Mosolygott, mint aki szórakozik” – tette hozzá. A fotós szerint régóta ez volt az első alkalom, amikor kipróbálhatták magukat a TEK-esek. „És nem vizsgáztak túl fényesen, ártatlan embereket emeltek ki, és vertek szarrá” – vélte.

Több menekültnek is próbált segíteni, mivel van sürgősségi orvos képzése, a TEK-esek emiatt is üvöltöztek vele. A kerítésnél végül azt mondták neki, hogy nem mehet vissza a szerb oldalra, várakoztatták és elvitték a szegedi rendőrőrsre. Richardson szerint törvénytelenül, mert nem magyar fennhatóság alatt álló területen volt.

„Fogja be, nincs joga beszélni”

Beck Tímea azt mondta: természetes volt, hogy az újságírók átmennek az emberekkel, hogy tudósítsanak, mi történik. Először mindenki örült, tapsolt, nem volt semmi agresszió. Az első sorban nők és gyermekek voltak, és akkor egyszer csak lerohanta őket a TEK, pedig akár kommunikációval is meg lehetett volna oldani a helyzetet. Beck Tímea ösztönösen megállt segíteni egy idős férfinak, aki elesett és többen rátapostak menekülés közben, akkor kapta a hátára az első ütést, de tovább ment. Ezután egy másik előtte lévő TEK-es megfordult és kétszer megütötte. Amikor azt mondta, hogy újságíró, azt válaszolták a TEK-esek, hogy fogja be és nincs joga beszélni.

Beck is azt mondta, hogy nem ment át a kerítésen. „Tény, átjöttünk a határon, de az ügyvédem szerint ilyen esetben nem lehet az újságírókat illegális határátlépéssel vádolni, mert muszáj tudósítaniuk” – mondta. A nőt elfogták, gyorskötözővel szorosan összekötözték a kezét és a földre dobták. Egy másik osztagból való rendőr elnézést kért tőle és levágták a gyorskötözőt, de odavitték másik két újságíróhoz, akik nem voltak megbilincselve. Őt is a szegedi rendőrkapitányságra vitték, a fél napos procedúra végén ejtették a vádat, de elnézést nem kértek.

A rendőrség nyilatkozatban tagadta, hogy újságírókat vertek volna, Kovács Zoltán kormányszóvivő pedig azt mondta, az újságíróknak semmi keresnivalójuk nem lett volna ott. Az Európai Újságírók Szövetsége viszont elítélte a támadást, a szervezet elnöke felfoghatatlannak nevezte, hogy Magyarország folyamatosan megsérti a sajtószabadságot és az emberi jogokat. A Bizottság az Újságírók Védelméért nevű szervezet ugyancsak megdöbbentőnek nevezte a rendőri erőszakot, amely a világszintű eseményről tudósító újságírókat érte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik