Belföld

Zsarolta és rettegésben tartotta cellatársait kecskeméti rab

Egyikük feleségével pénzt utaltatott magának, a másik szüleitől pedig csomagokat "rendelt". Azt mondta, ha nem engedelmeskednek, kicsinálja őket.

Két rendbeli zsarolás miatt emelt vádat az ügyészség egy 40 éves kecskeméti férfi ellen, aki heteken keresztül – 2014 augusztusa és 2014. szeptember 15. között – fenyegette cellatársait, pénzt és egyéb dolgokat követelt tőlük. Bár más ügy kapcsán jelenleg is rács mögött van, ha az ügyészségen múlik, újabb börtönbüntetést kap.

A vádirat szerint – a többszörösen büntetett előéletű – elítélt a kecskeméti börtönben szállt rá két új zárkatársára, akik sosem ültek korábban, így nem igazán ismerték az ottani viszonyokat. A férfi többször elmondta nekik, ha nem engedelmeskednek és követik az utasításait, elintézi, hogy még rosszabb körülmények közé kerüljenek. Veréssel fenyegetőzött és azzal, hogy kicsinálja őket.

Egyiküket arra kényszerítette, hogy utaltasson át feleségével százezer forintot a számlájára. Ez meg is történt. A zsarolást úgy próbálták leplezni, mintha a pénz a vádlott élettársától érkezett volna, az ő neve állt a az utalást igazoló csekkel együtt beküldött levélen. A férfinak ezen kívül takarítania is kellett társa után.

A másik „újoncnak” a csomagjaira vetett szemet. Eleinte meg kellett mutatnia a szüleitől kapott pakkot, később ez már nem volt neki elég: elmondta, minek kell benne lennie, eszerint válogatták össze a kint lévő rokonok. Utóbbiak már az ő nevére érkeztek, mintha az ő hozzátartozói küldték volna. Összesen 80 ezer forint értékű holmit vásároltatott össze.

A férfi ügyében a Kecskeméti Járásbíróság dönt majd.

Ahogy arról beszámoltunk, szerdán a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség emelt vádat egy hasonló ügyben. Két tinédzser a fiatalkorúak szirmabesenyői büntetés-végrehajtási intézetében szállt rá egy fiúra, ütötték, verték, vele takaríttatták a cipőjüket és arra is volt példa, hogy csótányt etettek vele.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik