Belföld

Nyolcvanöt éves asszonyt akart megerőszakolni a pomázi férfi – Videóval

A rabló fogdosta, simogatta és csókolgatta az idős nőt, közben azzal fenyegette, hogy megöli.

Öt év után elkapták a rendőrök azt a férfit, aki a gyanú szerint még 2010 nyarán rátámadt egy idős asszonyra csobánkai otthonában, kirabolta és kis híján megerőszakolta. A támadót mostanra sikerült azonosítani: az egyenruhások hétfőn, pomázi otthonából állították elő.

A nyomozás adatai szerint a rabló 2010. június 28-án, az esti órákban jelent meg a csobánkai házban. Rátámadt az ott lakó idős asszonyra, a földre taszította és pénzt követelt. Mindent felforgatott, közben lökdöste a 85 éves nőt és azzal fenyegette, hogy megerőszakolja, megöli. Az asszony ekkor elárulta, hol rejtegeti a pénzét. A férfi megragadta a nyakát és kihúzta őt a konyhába, ahol megkapta az elrejtett bankókat.

A támadó ezután a kanapéra lökte az asszonyt, fogdosta, simogatta és csókolgatta. Ám fényt látott az utcában, így végül elmenekült.

A férfit kihallgatása után őrizetbe vették, a bíróság pedig azóta elrendelte előzetes letartóztatását – tájékoztatott a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön.

Olvasói sztorik