Belföld

Szökött óriáskígyó tekereg Makláron

Emberre nem, de kisebb háziállatokra veszélyes lehet. Ugyanakkor az is kérdés, túléli-e a telet egyáltalán.

Szökött óriáskígyót keresnek Makláron – a kétméteres hüllőről pár nappal ezelőtt kerültek fel fényképek az internetre, ahogy átkúszik egy földúton a Heves megyei településnél.

Both Zoltán vadállatbefogó a Kossuth rádiónak azt mondta: elég nagy baj, hogy akik észrevették az állatot, nem a hatóságoknak szóltak. De azt is hozzátette, hogy a képen szereplő boa constrictor nem veszélyes az emberre, legfeljebb a hüllőkkel kapcsolatos félelmek miatt okozhat pánikot. A fotókból Both szerint az látszik, hogy az állatot jól tartották, vélhetően magángyűjteményből szökött el.

Az óriáshüllő kisebb háziállatokra, kutyákra és macskákra is veszélyes lehet, de mivel jól tápláltnak tűnik, akár fél évig is kibírja táplálék nélkül. A mostani hűvös időjárás ráadásul lelassítja a mozgását és biztos, hogy nem fog tudni áttelelni a szabadban, legalább 18 fok kellene neki, például egy pincében. De valószínűtlen, hogy a kígyó ilyen helyre eljutna – mondta a szakember.

A vadbefogót havonta háromszor-négyszer riasztják veszélyesnek vélt állatok miatt, de az esetek többségében kiderül, hogy valamilyen veszélytelen, őshonos fajról, például siklóról van szó. De idén nyáron királypiton és madárpók miatt is hívták – idézte fel Both.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik