Belföld

Szexjáték helyett tucatszor szúrt a hortobágyi nő

24.hu
24.hu

2015. 09. 30. 09:03

Első nyilvános ülését tartotta kedden, másodfokon a Debreceni Ítélőtábla annak a nőnek az ügyében, aki három évvel ezelőtt az ígért szexjáték helyett megkéselte párját. Első fokon áprilisban született döntés, az asszonyt akkor emberölés kísérlete miatt hét év hat hónap fegyházbüntetéssel sújtotta a Debreceni Törvényszék. Az ítélet nem emelkedett jogerőre, mert az ügyész súlyosításért, a vádlott és védője pedig enyhítésért fellebbezett.

Szerelemnek indult, rendszeres bántalmazás lett belőle

Az asszony és férje Hortobágyon laktak, amikor azonban a brutális támadás történt – 2012 őszén – már különéltek. A férfi – a későbbi sértett – 2008-ban ismerkedett meg velük, gyakran megfordult a tanyájukon, mert érdekelte a gazdálkodás. Közte és az asszony között – bár mindketten házasok voltak – szerelmi viszony kezdődött és közös vállalkozásba is kezdtek: szürke marhákat akartak tartani. Az asszony adta a pénzt, újdonsült párja pedig ellátta az ezzel kapcsolatos teendőket.

A gondok 2010-ben kezdődtek, mindketten féltékenykedtek, a nő ráadásul a fejébe vette, hogy párja csak kihasználja őt. 2012 májusára elmérgesedett a viszonyuk, a férfi ekkor már rendszeresen bántalmazta az asszonyt, aki erről nem beszélt senkinek. Novemberben a nő már annyira kilátástalannak érezte helyzetét, hogy úgy döntött, szakít, de félt a férfitól.

Megkötözte és szúrt

Egyik este, amikor párja a tanyára érkezett, ismét összevesztek.  Az asszony korábban említette neki, hogy amikor legközelebb találkoznak, „ki szeretne próbálni rajta valamit”. A férfit érdekelte a dolog, ezért a nő leültette egy székre, hátrakötözte a kezeit, szemét pedig bekötötte. Ezután előhúzott egy kést, és – szex helyett – kétszer hátba szúrta párját, aki felugrott a székről. A nő ekkor ismét szúrt, legalább tizenegy sebet ejtett rajta. Dulakodni kezdtek, a férfi követelte az asszonytól, hogy vigye kórházba. A nő azonban ismét szúrt: ezúttal nyaktájékon találta el áldozatát. A férfinak ezek után sikerült beülnie az autójába, ahonnan felhívta a rendőröket.

Súlyos állapotban került kórházba. A Debreceni Ítélőtábla tájékoztatása szerint a mellkasi sérülései életveszélyesek is lehettek volna, de időben kapott szakszerű ellátást.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Budapest, 2015. június 19.
Szorosan egymásra záródva parkolnak a gépjárművek a főváros VII. kerületének egyik mellékutcájában. A furgon néhány centiméteres távolságot hagyva állt be az előtte és mögötte álló járművek közé.
MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba 
***************************
Kedves Felhasználó!
Az Ön által most kiválasztott fénykép nem képezi az MTI fotókiadásának, valamint az MTVA fotóarchívumának szerves részét. A kép tartalmáért és a szövegért a fotó készítője vállalja a felelősséget.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.