Belföld

Nőt erőszakolt és tartott fogva – 6 év a kiskunhalasi fojtogatónak

A férfi nem engedte haza egykori párját, aki annyira félt, hogy segítséget sem mert kérni.  Végül mégis megszökött, ekkor már nagyon rosszul volt.

Meghozta jogerős ítéletét a Szegedi Ítélőtábla annak a férfinak az ügyében, aki fogva tartotta és életveszélyesen megsebesítette élettársát Kiskunhalason, még a 2012 elején. A fojtogató első fokon négy és fél év börtönt kapott, ezúttal azonban hatot. Életveszélyt okozó testi sértés, szexuális erőszak és személyi szabadság megsértése – mindebben bűnösnek találták.

Ütött aztán ígérgetett

A pár 2007 januárjától 2008 nyaráig együtt élt egy Kiskunhalas melletti tanyán, ám a nő gyerekei nem fogadták el anyjuk választottját, így a férfi elköltözött. A történtek ellenére kapcsolatban maradtak egymással, az asszony rendszeresen elment volt párja tanyájára, barátként tekintettek egymásra, de szexuális kapcsolat is volt köztük. De a viszony nem volt felhőtlen: mindketten féltékenykedtek, és összevesztek a pénzen is. Ezek a viták olykor tettlegességig fajultak, a férfi megverte az asszonyt, többnyire ütlegelte, fojtogatta. Ezek azonban következmények nélkül maradtak, a nő sosem tett feljelentést, volt párja rendre elhitette vele, hogy ez többször nem fordul elő, és bocsánatot kért.

Nem mert segítséget kérni vagy elszökni

Január elsején a nő ismét meglátogatta egykori élettársát, hogy együtt töltsék az év első napjait. Másnap este azonban anyagi ügyeik miatt hajba kaptak, a férfi az ígéretei ellenére akkor sem türtőztette magát: ököllel ütötte, fojtogatta a nőt és nem engedte, hogy elmenjen. Az asszony megijedt, így ekkor még nem próbálkozott a szökéssel.

Másnap átmentek egy közeli tanyára, de a nő nem mert szólni ismerőseiknek, hogy fogva tartják. Este a férfi ismét közölte az asszonnyal, hogy nem mehet haza, és elrakta a slusszkulcsát. Megint összevesztek, a férfi pedig ismét nekiesett egykori párjának. A nő azt mondta neki, fel fogja jelenteni, volt élettársa ekkor megfenyegette, hogy élve nem hagyja el a tanyát.

Megerőszakolta

Amikor a vádlott elaludt, az asszony megpróbált eltűnni. Mivel az ütésektől mindene fájt és beteg is volt, nehezen tudott mozogni, ezért szüksége volt az autójára. Miközben kereste a kulcsot, volt élettársa felébredt. Ekkor közölte a nővel, hogy szeretkezni akar vele. Az asszony hiába tiltakozott, támadója megerőszakolta.

Január 4-ln a fojtogatás miatt alig tudott nyelni, beszélni. Bár a délelőtti órákban jártak Jánoshalmán és Kiskunhalason is, nem mert segítséget kérni, ahogy elszökni sem. Délután azonban rosszul lett, és arra kérte a férfit, hogy vigye orvoshoz. Azzal az ürüggyel, hogy odébb alkar állni a kocsijával, elkérte az autója kulcsait, majd váratlanul elhajtott a tanyáról. Kiskunhalasra ment, ahol a rendőrség melletti parkolóban állt meg. Magára zárta a kocsiajtót, hogy a férfi – aki a nyomában volt – ne tudja kirángatni onnan. Az asszony ezután telefonon kért segítséget a lányától, aki betelefonált a rendőrségre.

Megalázta a nőt

Az ítélet indoklásában elhangzott: tekintettel egyebek mellett arra, hogy a férfi rendkívül „megalázó módon” követte el a bűncselekményt, az első fokú ítélet túl enyhe. A bíró szükségesnek tartotta, hogy súlyosabb büntetést szabjon ki. A döntés ellen fellebbezésnek nincs helye.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik