Belföld

9,4 milliós kártérítést ítéltek meg tizenhárom gárdistának

A nem jogerős ítélet szerint jogellenesen oszlatták fel 2009-es tüntetésüket.

Első fokon összesen 9,4 millió forint kártérítést ítélt meg 13 gárdistának a Fővárosi Törvényszék, mert 2009-ben könnygázzal oszlatta fel a rendőrség a rendezvényüket. Egyikük az eszméletét is elvesztette a rendőri fellépés következtében, ő kapja a legnagyobb kártérítést, egymillió forintot. A nem jogerős ítélet szerint a rendőrségnek bocsánatot is kell kérnie.

A gárdistákat védő Nemzeti Jogvédő Szolgálat vezetője, Gaudi-Nagy Tamás a Mandinernek azt mondta: a bíróság azt állapította meg, hogy a rendőrök 2009-ben, a gárdisták elleni fellépés során megsértették a felperesek emberi méltóságát, személyes szabadságát, testi épségét és egészségét, vélemény-nyilvánítási szabadságukat és gyülekezési jogukat.

A 2009-es rendezvényen a gárdisták szervezetük feloszlatása ellen tüntettek. 216 embert állítottak elő a rendőrök. Gaudi-Nagy azt mondta: már a demonstráció feloszlatásának elrendelését is jogellenesnek találta a bíróság.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik