Belföld

A mentők vizsgálat nélkül hagyták a helyszínen a hasbaszúrt lajosmizsei kislányt

Csak jóval a késelés után került be a kórházba az az egyéves kislány, akit a saját édesapja szúrt meg Lajosmizsén – tudta meg a Blikk. A lap úgy tudja, a mentőtiszt valamiért úgy határozott, hogy előbb a szintén sérült apát szállítják kórházba. Ahogyan a 24.hu is beszámolt róla, két héttel ezelőtt az apa egy 9 centiméteres pengehosszúságú késsel szúrkálta meg a kislányt, aki csodával határos módon túlélte a támadást, azonban komoly sérülései miatt meg kellett műteni, életveszélyes állapotban van.

A gyermek nagymamája fedezni próbálta az apát, azt állította, hogy a gyerek üvegbe esett, a rendőrök a helyszínen nem találtak üvegcserepeket, a véres kést viszont előkerült.

Csak az apát látták el

Állítólag a mentőtiszt elhitte, hogy az egyéves kislány nem sérült meg, a babaruha csak a nagymama ruházatától lett véres. A kicsit meg sem vizsgálta.

A lap megkereste a mentőtisztet, aki engedély nélkül ugyan nem kívánt nyilatkozni, de annyit azért elmondott: ő csak a férfiért ment Lajosmizsére. A mentőállomás dolgozói ezzel szemben azt állítják, hogy a baba is szerepelt a bejelentésben. A mentőszolgálat névtelenül nyilatkozó munkatársai szerint mikor a főnökei felelősségre vonták a mentőtisztet, azt mondta: utasította a mentőautó vezetőjét, hogy ő vizsgálja meg a kislányt. A nő verziójában a sofőr mindent rendben talált az elig egyéves kislánynál, ezért hagyták a helyszínen a gyermeket. A sofőr cáfolja a mentőtiszt állításait, szerinte ilyen utasítás nem érkezett és amúgy sem rendelkezik a megfelelő egészségügyi képesítéssel egy ilyen vizsgálathoz.

A kislány sokkos állapotban, délután került a kecskeméti kórházba, ahonnan a szegi klinikára szállították. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs igazgatója közölte: az ügyben rendőrségi eljárás folyik, a hozzájuk eljuttatott adatok azonban nem a fentieket támasztják alá. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság azt is vizsgálja, hogy a szurkáló édesapán kívül kit terhel még felelősség a gyermek állapotáért – közölte a rendőrség a napilappal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik