Belföld

Pánik és rosszullét a sötét furgonban – Embertelen körülmények között vitte a menekülteket

24.hu
24.hu

2015. 09. 24. 09:59

Vádat emelt az ügyészség egy román férfi ellen, aki idén márciusban embertelen körülmények között próbált meg Ausztriába csempészni 33 embert. Vagyoni haszonszerzés végett, az államhatár átlépéséhez több személynek segítséget nyújtva, a csempészett személyek sanyargatásával elkövetett embercsempészés bűntette miatt állítják bíróság elé hamarosan. A férfi előzetes letartóztatásban várja a tárgyalást.

A vádirat szerint az embercsempész ismeretlen társával megállapodott abban, hogy fejenként 300-400 euróért a szerb-magyar határtól Ausztriába szállít több menekültet. Röszkén szállt be az otthagyott furgonba, és kapott egy telefont, ezen tartotta a kapcsolatot megbízóival. Mórahalomnál vette fel a csoportot, huszonegy afgán, hét szír, négy szomáliai és egy iráni állampolgárt. Hárman az utastérben ültek, harminc embert azonban a raktérbe tuszkoltak az indulás helyszínén lévő embercsempészek.

A járműben érdemi szellőzés nem volt, az emberek összezsúfolva, mozgásképtelen állapotban, összekuporodva, guggolva és térdelve, egymásra borulva utaztak a szűk helyen. Fél órát töltöttek így, ezalatt az ügyészség álláspontja szerint fokozott testi és lelki gyötrelmeknek voltak kitéve: 20-35 perc elteltével jelentkeztek az oxigénhiányos és megnövekedett szén-dioxid-koncentrációs állapot első tünetei. A testi panaszok mellett többen szorongtak, halálfélelmük volt, illetve pánikrohamot kaptak.

Azért tartott csak fél órán át az út, mert a rendőrök megállították a járművet – derült ki a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtöki tájékoztatásából.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Closeup portrait of a beautiful redhead woman using smartphone
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.