Belföld

Nem lakhatnak kollégiumban a mozgáskorlátozottak

Sokakat ez zár el a továbbtanulás lehetőségétől, pedig elvileg a kormány intézkedési tervei között is szerepel a helyzet megoldása.

Hiába keres, nem talál kollégiumi helyet, de még albérletet sem Budapesten egy főiskolás fiatalember, ugyanis kerekesszékes – a rendelkezésre álló helyek viszont nem akadálymentesek. Endrédi Bálinton most a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) segít, a szervezet székházának vendégszobájában lakhat. De a baj ennél többeket érint – mondták a szövetség részéről a Népszabadságnak.

A MEOSZ közbenjárására a kormány 2015-2018 közti intézkedési tervébe már bekerült az akadálymentes kollégiumi férőhelyek megteremtése, de konkrét lépéseket nem lehet látni, ezért ismét megkérték arra a kabinetet, hogy tegyen mielőbb lépéseket a probléma megoldására. A magyar államot hazai és nemzetközi jogszabályok és egyezmények köteleznék arra, hogy másokkal egyenlő módon biztosítsa a fogyatékos emberek oktatását, de ennek nem tesz eleget. A legutóbbi népszámlálási adatok is erről tanúskodnak: míg a teljes népesség 17 százalékának van felsőfokú végzettsége, addig a mozgássérültek közül csak 9 százaléknak – írja a lap.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik